BKV-Figyelő

"Ne lógj rajtunk": 2 milliós kampányt indít a BKV

BKV figyelő.hu

2007.12.10
17:53

Újabb, ezúttal kéthetes kampányt indított hétfőn a BKV a bliccelők ellen.

A "Ne lógj rajtunk!" elnevezésű akcióban a legforgalmasabb járműveken személyesen is feltűnnek a közlekedési társaság reklámfigurái. A BKV járművein utazók 20-30 százaléka nem vált jegyet, ez az arány Európa nagyvárosaiban 5 százalék körül van.

A "Ne lógj rajtunk!" kampány arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a bliccelők okozta veszteséget a szabályosan, jeggyel és bérlettel utazók viselik - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a BKV kommunikációs főosztályvezetője.

Zelenák Tibor hozzátette: elsősorban a fiatalok utaznak ingyen a buszokon, villamosokon. Miközben Európa nagyvárosaiban csak minden huszadik utas bliccel, addig Budapesten minden negyedik. A kampány célja, hogy javítson ezen a helyzeten. A BKV-nak évente 15 milliárd forint kárt okoznak a nem fizető utasok.

Hétfőtől két ember, nyakában egy-egy bábbal járja egyebek mellett a nagykörúti villamos, valamint a 2-es és 3-as metró szerelvényeit, így jelezve, hogy az utasok a hátukon cipelik a bliccelőket. A kampány összesen 2 millió forintba kerül.

Forrás: Hírszerző

komment komment Címkék: kampány bkv bliccelés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása