BKV-Figyelő

Offtopic: Életveszélyes aluljáró

BKV figyelő.hu

2008.04.09
20:03

Tudom, hogy az olvasók egy része nem szereti a blog témájától nagyon elvágó cikkeket, de fel szeretném hívni az érdi polgármester figyelmét egy életbevágó hiányosságra.

Sokak előtt ismert, hogy Érden, 2006. elején a MÁV EU-s forrásokra támaszkodva elkezdte építeni a vasúti aluljárót Érd alsó és Érd felső között. A város összes polgára örült ennek, kivétel az ott lévő boltosok a forgalomkiesés miatt. Az aluljáró eleinte gyorsan épült, éjszakai is dolgoztak rajta, majd az idő előrehaladtával egyre kevesebb munkást és munkagépet láttunk. Az aluljáró közel két év alatt épült fel, melyet akkor még nem vehettek birtokba az érdiek.

A polgármester több pontos hiányosság listát nyújtott be a kivitelezőknek, majd elmondta, addig amíg a hiányosságokat nem pótolják, nem lehet megnyitni az aluljárót. (Többek között a hiányzó vészkijárat miatt is panaszkodott).

Egy idő után meggondolta magát, és úgy döntött, hogy a Volánbusz járművei használhatják az aluljárót (vészkijárat nincs, ha baleset van, haljanak meg minél többen). Elvileg ez idő alatt kijavították a hibákat.



A vészkijárat a képen látható létra lett, melyet sikeresen le is lakatoltak, így hát a polgármester a kivitelezőkkel együtt adott egy nagy pofont a szarnak.

Elnézést minden olyan olvasótól, aki BKV-s postra szomjazik, holnap reggel nézzetek vissza:)

komment komment Címkék: érd bkvfigyelo aluljaro letra eletveszely

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása