BKV-Figyelő

Ismét a turisták és a látássérültek ellen

BKV figyelő.hu

2008.05.10
20:23

Elnémulnak a BKV járművei a közeljövőben. Na, nem csendes motort tesznek bele, és a villamospályákat sem újítják fel, csak az utastájékoztató rendszert amortizálják le.

Aki nem bedugott füllel és nem zenét hallgatva utazik a buszokon, villamosokon, az már bizonyára észrevette, hogy egyre több járművön nem mondják be az átszállási lehetőségeket, az adott megállóban szintén megálló egyéb járműveket. A BKV elvileg az utasoknak kedveskedik ezzel a lépéssel, mert sokakat zavar a másodpercekig tartó beszéd.

„A teljes megszüntetést nem tartom jónak. A járművek többségén igen monoton hangú, irritáló nő beszél, szerintem ebből volt elegük az utasoknak, nem a felsorolásból.”

Mondta egy általunk megkérdezett utas a Blaha Lujza téri villamosmegállóban. Sajnos a BKV ezzel a lépésével többeknek keresztbe tesz. Turistáknak, látássérülteknek és vidékieknek egyaránt. A hangos utastájékoztatást nem leamortizálni, hanem fejleszteni kell. A BKV több táblával és wapos menetrenddel segítené az utasokat.

„A döntés amiatt született meg, mert ez egy Európában bevett gyakorlat. A másik oka pedig az volt, hogy ott ahol az átszállási kapcsolatok száma 5-6-7 is lehet, ennek felsorolása akár 20 másodpercet is igénybe vehetett” – nyilatkozta Kiricsi Karola, szóvívő.

BKV-figyelő

komment komment Címkék: budapest bkv busz villamos tájékoztatás bkvfigyelo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása