BKV-Figyelő

Lefogták, majd elvették a bérletét

BKV figyelő.hu

2008.12.08
07:16

Megint egy bérletes, utas keresett meg levelével, amiben a BKV ellenőrökre tesz panaszt. Elmondása szerint a Déli pályaudvaron a mozgólépcső tetején két oldalról lefogták az ellenőröki, akik elvették a bérletét:

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

 

Szeretnék panaszt tenni két BKV-ellenőr viselkedésével kapcsolatban. Ma reggel, 2008. december 5-én reggel nyolc óra után pár perccel a Déli pályaudvari metró megálló kijáratánál történt az eset. Mivel késésben voltam, nem álltam a mozgólépcsőn, hanem sétáltam felfelé, jó messziről mutatva a bérletemet a mozgólépcső tetején álló ellenőrök (egy nő és egy idősebb, kövérkés férfi) felé. Ők azonban, ahelyett, hogy hagytak volna továbbhaladni, ahogy eléjük értem, két oldalról megragadtak és lefogtak. Megpróbáltam kiszabadítani magam, de erősen fogtak, amíg a bérletet ki nem sikerült tépniük a kezemből. Közben kioktatást tartottak nekem arról, hogy talán nem így kellene viselkednem, a nő azt ordította az arcomba, hogy nekem KÖTELESSÉGEM megmutatni a bérletemet; csöppet sem zavarta az a tény, hogy ezt magamtól, felszólítás nélkül megtettem. A férfi pedig még hosszasan vizsgálgatta az érvényes bérletemet, kivette a tokjából, hümmögve és fejcsóválva forgatta, láthatóan csak azért, hogy minél tovább feltartson.

 

Hosszú évek óta minden hónapban megveszem a bérletet és készséggel alávetem magam a mindennapos megaláztatásnak, ami az ellenőrzésével jár. Rejtély számomra, miért nem szerel fel a BKV elektronikus kapukat, vagy miért nem alkalmaz segítőkész dolgozókat. Nyilvánvalóan nem az utasok elégedettsége a cég fő célkitűzése, de úgy gondolom, ezt a bánásmódot már nem kell és nem lehet eltűrnöm. Ezért kérem az eset mielőbbi kivizsgálását és az érintettek felelősségre vonását.

 

Üdvözlettel: G. Csilla

komment komment Címkék: budapest bkv metró ellenőr utas panasz bérlet észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása