BKV-Figyelő

BKV-sok szerint pizsamára hasonlít az új formaruha

BKV figyelő.hu

2009.02.12
15:00

Tegnap összefutottam egy BKV-s ismerősömmel, aki megmutatta nekem az új egyenruhájukat. A beszélgetést az „Írjál már erről a szarról valamit a blogodon” mondattal indította, amiből egyből azt a következtetést vontam le, nem tetszik neki az új formaruha. De nem csak neki nem tetszik, akik átvették már a Makány Márta által tervezett ruhákat, azok eddig jót nem mondtak rá.

Megértem a BKV-sokat, hisz az új kék alapon fehér csíkozású ing inkább hasonlít egy pizsamára, mint egy fejlődő tömegközlekedési társaság egyenruhájára. Erre az ingre kaptak egy kék/zöld kötött mellényt, ami a használattól és a mosástól már el is kezdett bolyhosodni. Arra is panaszkodtak a dolgozók, hogy az egyenruha bejelentésekor hiába vettek róluk méretet, szabvány ruhákat kaptak néhány méretben, ami valakire nagy, valakire kicsi. A BKV-sok szerint egy pozitív van a ruhákban, az anyaga, ami valamennyivel jobb az előzőnél. Panaszkodtak még a szállításra, mert jelenleg csak a nyári kollekciót vehették át, hideg téli időre való ruhát nem kaptak. „A BKV azért bontott szerződést az előző gyártóval, mert nem szállított időben. Ha ezek se hozzák időben a ruhát, akkor mi értelme volt ennek az egésznek?” –kérdezte.

Makány Márta, a ruhák tervezője információink szerint a BKV pénzén utazta be Európát, hogy megnézhesse, más nagyvárosok tömegközlekedési cégeinek dolgozói milyen ruhában járnak. Sajnáljuk, hogy ennyi pénzből sem sikerült egy normális, dolgozóknak is tetsző ruhát összehozni.

komment komment Címkék: budapest bkv dolgozó panasz észrevétel bkvfigyelo egyenruha

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása