A rendőrség számára egy drogos ügyei miatt ismert ember támad 17-én egy buszvezetőre a 44-es vonalon, legalábbis olvasónk szerint, aki szemtanúja volt az eseményeknek. A buszvezető épp a megállóban tilosban parkoló autót akarta lefényképezni, amikor az idegbeteg sofőr rátámadt, majd leköpte. Részletek alant:
Tisztelt BKV-figyelő!
Ma (03.17.) utaztam a 44-es autóbusszal a Centenáriumi lakótelepre. (BPI-800)
Amikor a Centenáriumi lakótelepre értünk a végállomásra a sofőr észrevette, hogy egy autó áll a buszmegálló közepén a járdán és leszállt hogy lefényképezze mint bizonyítékot. Amikor is odalépett hozzá a közeli Fornettis boltból 3 hapsi és elkezdek kurva anyázni. Ezt a sofőr megelégelve és mondta nekik hogy hívja a rendőrséget. A sofőr visszament a fülkébe a telefonjáért és akkor az egyik leköpte és jó nagyot rúgott a buszba.
Először kiérkezett 1 rendőrautó majd azok hívtak még párat. Annyi biztos, hogy aki támadt az valószínűleg be volt lőve. Mert a rendőrök előtt már ismert volt, mint drogos. Ezután a buszon maradt emberektől felvették a vallomást és egy nőt + a sofőrt mint tanú.
Hát ennyi lenne. Hát nem rugdalásos támadás, de azért ez előtt se kell szemet hunyni, mert sajnos az utóbbi időkben már nagyon sok incidens volt már a környéken.









Krull,a harcizom 2009.03.21. 11:16:51
Táptalaj 2009.03.21. 11:22:49
ARK-10 2009.03.21. 12:09:13
Jurtás 2009.03.21. 12:14:20
Ami ide tartozik az a sok kretén taxis , autós aki a buszsávban várja az utast. Na meg a sok magától eltelt barom aki lusta vagy inkább nem tud parkolni és a 20-on méteres buszmegállóban dobja el az autót. Ki a tökömet érdekli miért ment be a boltba ? Az utasom a megállóban akar leszállni nem az úttestre, kíváncsi vagyok ha a Te párod nem tudna babakocsival le vagy felszállni ne agy isten sérülés lenne belőle akkor is ilyen elnéző lennél , hogy csak sütiért ment be ; vagy helyből letépnéd fejét,farkát a baromnak ???
Kesselring 2009.03.21. 12:32:53
MekkMester 2009.03.21. 12:48:09
Ha anyádat köpködné le, akkor azt mondanád, hogy: oké, rendben, hisz tesó! ???
Mesteri Margarita 2009.03.21. 13:31:29
Még mindig nem értem, miért nem lehet bekamerázni a buszokat (belül, rögzíti és 168 óráig megőrzi a felvételeket + elöl és hátul a szabálytalankodó autósokra, szintén rögzít és 168 óráig megőriz).
Volt szó erről is a blogon, ombudsmani "de igen, de nem!" szintig jutott a vita, azóta mi lett?
Ha annyira féltik a kedves utasok személyiséghez fűződő jogait, akkor dobjanak fel buszra rendőröket, akik a dugóban lepattannak a buszról és végigbüntetik a kocsisort (:
kéjenc 2009.03.21. 15:29:50
ARK-10 2009.03.21. 15:33:32
I-brahi 2009.03.21. 15:38:09
kéjenc 2009.03.21. 15:45:12
kovpeter 2009.03.21. 15:46:51
epres négercsók 2009.03.21. 15:47:36
Szegény busz! Biztos nagyon fájt neki az a rúgás :D
d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2009.03.21. 15:48:13
Martian 2009.03.21. 15:54:12
Bocs, de már nem abban a rendszerben élünk, ahol az ország tele volt "fényképezni tilos" táblákkal!
decoati 2009.03.21. 15:56:50
Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.03.21. 16:00:46
Fényképezni meg mindenkinek joga van.
@Jurtás:
A drogossal mint meghatározással (szerintem) az a baj, hogy nagy ebben a témában a sötétség, és mindenki mást ért rajta. Egyáltalán nem minden "drog" kerül szörnyű sok pénzbe.
Nem minden veszélyes drog illegális, és fordítva is igaz: nem minden illegális drog rejt komolyabb veszélyeket. Teljesen különböző dolgok vannak egy kalap alá véve, ami kissé nehezíti a dolgok rendezését. Épp ezért túl könnyen osztogatható a drogos (=társadalom söpredéke) jelző.
kéjenc 2009.03.21. 16:02:44
Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.03.21. 16:20:09
kispista 2009.03.21. 16:25:21
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.03.21. 16:26:18
kéjenc, táptalaj: ritka gyökerek vagytok,"
a stílus maga az ember, ugye? :D
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.03.21. 16:27:20
Köcsög a biciklis mert fényképezett, verjük meg őt"
ha igaz a post, akkor őt már nem kell! ez FONTOS!!!!
nyalógép 2009.03.21. 16:31:50
efes · http://asanisimasa.blog.hu 2009.03.21. 16:38:11
efes · http://asanisimasa.blog.hu 2009.03.21. 16:41:01
kéjenc 2009.03.21. 16:52:21
tátrás 2009.03.21. 16:55:24
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.21. 16:56:41
Nem bizonyít, bizonyítékot gyűjt az utólagos bizonyításhoz. Nincs szintaktika-szemantika órátok az oviban?
Remélem, a sofőrt a közlekedési szabálysértésen túl megbüntetik tettleges becsületsértéssel is, megfejelve azzal, hogy a sértett közfeladatot ellátó személy volt.
tátrás 2009.03.21. 17:01:26
Ide tartozik pl."a közforgalmú tömegközlekedési eszközt működtető gazdálkodó szervezetnél végrehajtó vagy biztonsági szolgálatot ellátó személy, továbbá a közúti személyszállítási szolgáltatást végző más személy (pl.:MÁV jegykezelő, postai kézbesítő, taxis, MÁV sorompóőr)" Szerinted ide nem tartozik bele egy BKV-s buszsofőr???
Februar18 (törölt) 2009.03.21. 17:04:44
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.21. 17:05:13
Ha te azt mondod, hogy "ilyen az utazóközönség" akkor én meg egy szemét BKV-s alapján azt mondom, hogy az összes BKV-s megérdemli, hogy leköpjék.
Mi alapján általánosítasz? Én emelem ki minden bejegyzésnél, hogy csak néhány hülye BKV-s van, a többi tök rendes, te meg néhány hülye utas alapján minősíted az összes többit?
nyalógép 2009.03.21. 17:05:43
Még egyszer mondom közterületen egyébként is bárki fényképezhet engedély nélkül, ez nem bűn.
kéjenc 2009.03.21. 17:06:23
honnan idézel te idióta
pink a floyd 2009.03.21. 17:14:48
'csába, hogy csak úgy törne a kocsija.
BKV - Önnek megyünk 2009.03.21. 17:40:51
igy kene ezt mindig
Táptalaj 2009.03.21. 17:54:14
gondolom ezt a posztot is valami ultra jobboldali keresztény f*sz írta és amint meglátta hogy isten báránya milyen ideges rögtön drogra gondolt.
Gondolkodjatok emberek, a kávé is drog!!
peace\/
kobalt 2009.03.21. 18:13:16
FaZon 2009.03.21. 18:34:37
Miért ne fényképezhetne?
ENDRE 2009.03.21. 19:40:28
...erre szokták mondani, hogy a többi stimmel.
sifti85 2009.03.21. 20:05:20
kacsa. 2009.03.21. 20:29:32
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.21. 20:54:19
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.21. 21:00:42
Úgy tudom (épp néhány napja került elő) hogy a buszvezető csak a vezető fülkében közfeladatot ellátó személy. Azon kívül (tehát utastérben is) normál ember.
Ha ez tényleg így van, akkor ez ellen kellene tenni valamit. A munkakezdéstől a műszak végig legyen Közf.ell.személy.
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 21:15:53
orulhet hogy csak lekoptek es a feje helyett csak a buszba rugtak!
Alljon meg a megalloba, szolgalja ki azt, es anyazzon a bajsza alatt, majd uzsgyi, tovabb.
Ha nagyon bizseregnek a zsigerei akkor hivjon policajt.
ennyi lenne a dolog, nem tobb.
Elso szabalyok kozt van hogy NEM TESZEM KI MAGAM TAMADAS VESZELYENEK.
O kitette a valagat ennek, tehat kuss, es telleg o lehet a legboldogabb, mert meguszta.
ARK-10 2009.03.21. 21:23:49
(Kéjenc már azért nem válaszolgat, mert nem tud. Hála a moderációnak).
Köszönöm a normális emberek nevében!!
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 21:25:47
A kocsis helyeben enis elkuldenem az anyjaba ha nekem ott pattogna a kamerajaval, hisz semmi koze hozza, nem o az intezkedesre jogosult szemely, tehat a dolog ugy jon le, hogy:
en szabalyt sertettem a parkolasommal, o viszont szandekosan BELEMKOT, bekostol, jatsza a nagylegenyt, pattog, kakaskodik, ugral, stb. , de milyen alapon??????
Ezesetben a buszsofor farok volt es kesz. :)
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 21:28:27
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 21:36:32
tátrás 2009.03.21. 21:43:26
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 21:45:41
mit vagytok ennyire kiakadva a drogos dolgon?
Ahogy |Figyelo is irta, miert altalanositani?
ugyanugy nem lehet drogosokat altalanositani.
ismerek olyat is akinek van diplomaja, es ugy eszi a drogot mint kissrac a cukrot.
az egesz drogos dologrol akik lofaszt se tudnak, csak a baratok koztbol lattak meg fuvest ( Vili bacsi bepogacsazasa anno), meg a mediabol hallanak ilyen-olyan kamu szart, azok inkabb ne foglaljanak allast ebben a kerdesben, hisz fogalmuk sincs a mai valosagrol.
A lenyeg hogy ne altalanositsunk, drogosoknal se, es ebben a sztoriban a drogozas tenye teljesen elhanyagolhato, bar erre erdekes sokan raugrottak...
ARK-10 2009.03.21. 21:52:48
Nem, ne minden utas deviáns.. Én utasként csak csodálni tudom azt a tolarenciát, amivel a járművezetők többsége rendelkezik! Nem dobják le a büdös, alkoholista csöviket, a jegy nélkül utazó, undort keltő cigányokat és időnként még a zacskóból szipuzó, "londomi buszsofor srac" hányadékait is eltakarítják... Kérdem: MIÉRT?? Miért kell elviselnünk a fentebb említett undorító férgek jelenlétét azokon a vonalakon, melyek használatáért nem kevés pénzt fizetünk???
ARK-10 2009.03.21. 21:53:55
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.21. 22:00:02
Azon az alapon, hogy az ő munkáját akadályozták a közlekedési szabálysértéssel. Állampolgári jog és kötelesség a szabálysértésekről/bűncselekményekről tájékoztatni a hatóságot és segíteni a munkájukat, pl. bizonyítékok gyűjtésével. Hogy az elkövetők hogyan szoktak reagálni és a hatóság hogyan szokott eljárni, az a jogbizonytalanságnak a következménye, aminek meg a rendfenntartó szervek valószínűleg szándékos lezüllesztése mellett az az oka, hogy az állampolgárok nem állnak ki a jogaikért.
Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2009.03.21. 22:21:41
Téged kéne leköpni, és hívni egy sereg buszvezetőt, h segítsen ebben.
Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2009.03.21. 22:22:44
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 22:24:26
most akkor en szipuzok vagy mi?
igen, hanytam mar buszon, de az piatol volt :)
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 22:25:12
jajj, sajtohiba!
hulye pocs, mirol makogsz itt?
Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2009.03.21. 22:27:11
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 22:33:53
itt arrol lenne szo, hogy az amit irsz, az szep es jo, de ne lepjuk tul a realis kereteket, es semmi ertelme martirkodni, mert az alapbol sutyerak emberek ( lasd aki beall pofatlanul a megalloba) szemszogebol ez ugy nez ki, mint amit fentebb irtam, hogy "kostolgatsz, kocsog?!", es ha nincs meg hozza a megfelelo hatalma a buszosnak, akkor inkabb maradjon kussba es nyelje le.
Ez nem a modja annak hogy eljarjon, legalabbis esszeru keretek kozt nem lehetseges hogy kiugrok egy kameraval a buszbol es klikkelem valaki autojat, ugy hogy nem is tudom ki tartja annak slusszkulcsat.
Jo, ha te lettel volna az a buszvezeto, akkor TE kiszalltal volna "intezkedni" ????
A torbeny megvedene, biztos, rohanna a vedelmedre, sot, ha meg a kocsog autos radtamad, es te elvered, akkor kend a hajadra a fotoidat, az allasod buktad, birosagi ugyed van, es ha te eros vagy, de a kocsis nem, csak annak erzi magat, akkor meg TE vagy bajban.
Pedig csak igazsagot akartal szolgaltatni.
lehet tevedek, de en biztos leszartam volna, ha nagyon gaz, akkor egy radio a diszpecsernek, aki majd intezkedik, ha lesz ra ideje es modja.
vege
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 22:41:38
mi a buszsofor dolga???
-vezetni a buszt
-betartani a kreszt es a ceg eloirt szabalyait
- szukseg eseten ertesiteni a kijelolt szerveket
innentol kezdve barki johet barmivel, a nagy faxt fogom elhagyni a fulket!
Ha a buszon incidens, verekedes van, mit csinalsz, ha te vagy a sofor?
a, kiugrasz es rendet teszel, aztan veres ruhaban vezetsz tovabb.
mosolyogsz, orulsz, mert lezuztal valakit, persze holnap mar nem is kellesz mint sofor, mert kirugtak
b, kise mozdulsz a fulkebol amig a veszelyes emberkek fent vannak, megteszel a fulkebol, zart ajtok kozt minden lehetseges segelykero intezkedest
c, leallitod a motort es veszvillogo, azt intezzek el, majd lesz valahogy. ha kuss van, tovabbmesz
itt kozlekedesbarat blogolok vannak tobbsegeben, de mindig azon vitaznak, hogy ki/mi a kozfeladatot ellato szemely es mien jogai vannak, de meg a mai napig nem jott ra senki innen, vagy csak nagyon kevesen tudjak a valaszt.
Szerinted az olyanok, akik a buson balheznak, tisztaban vannak valamivel is ebbol a temakorbol??
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 22:57:03
1. a bkv szabalyzata ezt nem emliti
2. a munkaltato nem varhatja el egy ilyen posztban a testi ero/kenyszer alkalmazasat, illetve ahogy az ellenor se erhet hozzad, ugy a sofor sem tarthat vissza senkit, nincs joga hozza, es itt szemelyi szabadsag korlatozasarol lenne szo
3. ha van 3 gyereked, es az apjukat dulakodas kozben 2-3 honapra kivonjak a forgalombol, akkor anyut tuloraztatni fogod vagy kiulsz a Moriczra koldulni, hogy fedezd a kiesett osszeget?
4. a fotozas egy olyan folosleges rizikofaktor, ami semmikepp sem eri meg, hiszen nem leszel tole gazdagabb, kezfogast sem kapsz, be se nyalsz a fonoknel, a torveny sem fog gratulacios levelet kuldeni az emailedre, tehat foloslegesen kockaztatsz a semmiert!!!!
mindezek mellett semmit sem ersz el, hisz csinaltal 1-2 kepet, es a sofor max utolag kap egy idezest, nagy cucc.
hol az elrettentes, ami a tobbi elkovetot visszatartana a hasonlo jellegu szabalyszegesektol????
tok jo hogy eddig senki sem ertett egyet a velemenyemmel, de senki sem irta, hogy o hogy csinalna!!!
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 23:07:23
O azt mondja, amit Joe Foster:
"Állampolgári jog és kötelesség a szabálysértésekről/bűncselekményekről tájékoztatni a hatóságot és segíteni a munkájukat, pl. bizonyítékok gyűjtésével."
szepen hangzik, erre a fonok megkerdi: "es ki a fax mondta neked hogy szallj ki es fotozz?
ki a fax kert ra, hogy barmit is tegyel?
ugyanis ezzel a bkv-t szivatod, hiszen incedensbe keveredtel, kimaradt miattad 1 jarat, rendorsegi jegyzokonyv, miegyeb, ki kivancsi erre??
Vezess bazmeg, azer fizetunk, nem?
Senkit sem fog erdekelni a par megalloval arrebb varakozok kozul, hogy te bizonyitekokat gyujtogettel, es ok azert kesnek el a dolgukrol, mert te hulye voltal es szandekosan kerested a bajt!
Ismet mi lesz a sajtoban? A buszsofor verekedett a fornetti elott.
megin a bkv..."
es kinek lesz igaza?
A fonoknek. jogosan.
Figyelo, legalabb te szolj mar valami ertelmeset erre!
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 23:10:07
suket fulek, ertetlen szajhosok es klaviatura matyik, okoskak , zsebhokisok es olebek, biztos ugy van, ahogy ti mondjatok, en nem vitatkozom, en kerek elnezest.
csa
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.21. 23:17:20
Direkt nem szólok bele, nem akarok felesleges vitába belekeveredni. Nagyjából egyetértek veled. Nem kiszállni kell és fényképezni. Ezt megteszi valami civil, ha arra jár. Felesleges vitába keveredik ezáltal, és ahogy írod, kimarad egy járat.
Ha a csövest lerakni nincs idő, mert sietni kell, és a futó utasokat nem lehet megvárni, akkor fotózgatni sincs. Szóljon be a diszpécsernek, kérjen segítséget. A BKV és a BRFK elvileg együttműködik. Majd ők kimennek és intézkednek.
Bár a leköpésnek sem látom értelmét, szerintem felesleges volt. Odébb állt volna, és megkéri a sofőrt, törölje a képet. (Esetleg elnézést is kér, hogy oda állt).
Nem az autósnak adok igazat, mert a kurva anyját álljon be a megállóba, én csak a felesleges problémakereséssel nem értek egyet. A diszpécsernek kellett volna szólni, és segítséget kellett volna kérni.
Szerintem.
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.21. 23:47:19
:)
BPI-962 2009.03.21. 23:51:53
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.21. 23:56:41
Egyes bejegyzéseket direkt nem moderálok. Beszéljék meg egymás között, hátha a két oldal egyszer majd egyetért. Véleményét senki ne fojtsa magába, ezért van a blog...
Jurtás 2009.03.22. 00:03:53
A hozzászólások elején feltettem a kérdést ha a Te feleséged a gyerekeddel vagy az idős nagyszülőd sérülne egy ilyen helyzetben -ugye ilyen helyzetben sokat számít a járda 10-15 centis magassága- Te mit tennél ???
Egyébként a diszpécsernek szólni szó szerint szart se ér !!! Ugye bár a szó elszáll !
Meglepő módon a TR82-en az Erzsébet Kir-né útjánál a "példa mutató" megállóba belógó rendőrautót fényképeztem le - a palacsintázóban ebédeltek-. És az Uzsokinál már ott is voltak ! Nekik is elmagyaráztam ha 1-2 óra múlva bárki utasbalesetet jelent a Fődiszpécsernek szabálytalan utascsere miatt ( ugye a megállóba balfasz miatt nem fértem be ) nekem fényképem van arról miért hogyan végeztem a munkámat. Simán csak védem magam ! ! ! Tudom nehéz megérteni ezt a szitut olyannak ahol szent a buszsáv és nincs az a kretén aki a buszmegállóban parkolna le.
De ez demszkygrád ! ! ! Itt sajnos mindenki csak a jogait tudja ! Már az is sértés ha jegyet kérsz tőle vagy hogy a kutyájára szájkosarat tegyen , stb...
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.22. 00:38:43
Itt a buszsofőr nem csak mint BKV-munkatárs vesz részt, hanem mint magánember, állampolgár is. Ha én utaztam volna a buszon, én is leszálhattam volna, fotózhattam volna, leköpethettem/megverethettem volna magam, kihívathattam volna a rendőrséget és tehettem volna feljelentést.
Az "intézkedés" szón való rugózást befejezheted, mert intézkedni a hatóság fog, a tanúvallomások, fényképek, audio-/videofelvételek és egyéb bizonyítékok alapján.
Mártírok mindig is volnak és mindig is lesznek. Ez egy kicsit túlzás, mondjuk, erre az esetre nézve, bár a köpködős fazon akár lehetett volna késelős cigány is, és akkor valóban súlyos/halálos kimenetelű lehetett volna az eset. Szomorú tény azonban, hogy míg a jó emberek (bármit is értsünk a "jó" alatt) mindig többségben vannak, ha a kevés rossz kerül uralomra, a jók közömbössé válnak, és hagyják tovább pusztulni a környezetüket szellemi-erkölcsi-anyagi értelemben.
Ahogy egy másik posztban megemlítettem, a magára hagyott készülék (busz) egyre jobban le fog romlani (sérülések, hibák keletkeznek rajta), és ha nem tartjuk karban, akkor a javítási költségek exponenciálisan nőni fognak. Ennek párhuzama az, hogy ha a jók közül senki sem áll ki a saját - de valójában gyakran az összes jó - igazáért, mert mindenki meg van félemlítve, akkor utólag nagyon meg fogjuk fizetni az egy menetben való rendberakást. Az ország leromlásának a közúti viselkedés csek egy szimptómája, de figyeld majd meg, hogy az egésznek milyen következményei vannak. Ha valóban Londonban vagy, túl fogod élni, de itt sokan nem fogják.
wpetya 2009.03.22. 01:06:55
Nem a kocsiknak van kitalálva. Ha kell, igenis gyalogoljon a sofőr! Ne legyen lusta!
wpetya 2009.03.22. 01:12:40
wpetya 2009.03.22. 01:26:02
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.22. 09:38:49
Ő nem bizonyítékot akart fényképezni, hanem fel akarta magára hívni a figyelmet, hátha az autós észreveszi magát. Civilként ilyet én is csináltam a Kelenföldi pályaudvaron.
Az egyik boltos mindig a villamosmegállóba parkol, és direkt úgy fényképeztem le a kocsiját, hogy lássa mit csinálok. Ő szó nélkül kijött, és odébbállt, még csak be se ugatott nekem.
A vezető is hasonlót akart, csak nem tudta, hogy a busz vezetője egy állat, így keveredett teljesen felesleges vitába sajnos...
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.03.22. 09:43:23
Éppen ezért nem kell felvenni a harcot a hülyével. Nem kell magánakcióba kezdeni. Szólni kell az illetékeseknek, fel kell írni a rendszámot (fülkéből esetleg lefényképezni) és bemondani a hangosba, hogy a
"Jármű nem tudott a megállóba beállni. Kérjük fokozottan figyeljenek a le- és felszállásnál"
Ezt a Volvon is be szokták mondani, amikor hasonló gyökerek miatt nem tud rendesen beállni a megállóba a busz.
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.22. 13:30:35
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.22. 17:50:44
akkor fotozzon , jogosan, ha baleset tortent, de az mar egy teljesen mas eset.
az intezkedes szon direkt lovagoltam, hiszen pont ez az, intezkedni a buszsofor nem tud.
en befejeztem, annyit fotoztok amennyit akartok, de tegyetek a fejetekre egy celtablat is, es 10 millasnal olcsobb kocsit ne fotozzatok, de a legjobb kep a piros zsigulikrol keszitheto ;)
Atro · http://keresemaparom.freeweb.hu 2009.03.22. 17:52:07
"Ez releváns információ hogy drogos? Az ilyenek miatt van démonizálva ez az egész drog kérdés, "
-Mi az, haver, talán te is érintett vagy a drog kérdésben, ezért vagy ilyen érzékeny a témára? :-P
Atro · http://keresemaparom.freeweb.hu 2009.03.22. 17:54:29
"már nemazért,de ki a faszomnak képzeli magát a buszsofőr,ki ő hogy bizonyítson bármit is?ha valami gondja van hívjon rendőrt de semmi joga hogy fényképezzen.én is leköptem volna pedig életembe nem drogoztam"
-Te sem sűrűn vagy normális, az biztos. Először is, talán illene tisztában lenned olyan dolgokkal, mi szerint a közterületen mindenki azt fotóz, amit csak akar.
Másrészt ha történik egy szabálysértés vagy bűncselekmény amely során megvádolnak valakit, azt rendszerint bizonyítékokkal kell tudni alátámasztani, és nem pedig bemondásra megy a vádaskodás. Leülhetsz, egyes.
pengusz 2009.03.22. 17:54:35
"Köpködőket előállítani, kezüket/lábukat szilánkosra törni, koponyaüregükben található valamit leszívni (úgysem hasaználja a drogos állat!), buszvezetőt kitüntetni."
"Köszönöm a normális emberek nevében!! "
Kis ellentmondást vélek felfedezni :D
Persze az első idézettel egyetértek :D
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.22. 18:41:12
Milyen baleset? Buszmegállóban megállni tilos, járdán megállni - erre utaló megengedő tábla nélkül - tilos. Ezek már önmagukban is szabálysértések, le kell róluk szoktatni a közlekedőket.
Jurtás 2009.03.22. 21:15:58
Kedves városlakók ! Az elmúlt 3 hónapban 5 j.vezetőt jelentettek fel utólag !!!
És pontosan ilyen miatt. Az idős ember , otthon lévő kismama haza ment és jó szomszéd,unoka,stb felhomályosította , hogy balesetjelentéssel le lehet húzni a BKV-t és a biztosítót. Ja hogy közben,miatta jó néhány munkáját végző embert meghurcolnak ???
Mint a posztokon látjuk van jónéhány önelégült pöcs akit ez nem érdekel.
Szóval üzenem Londonba ( IS ) INTÉZKEDÜNK , MAGUNKAT VÉDJÜK !!!
BPI-962 2009.03.22. 21:46:03
pengusz 2009.03.23. 06:53:44
Sajnálom azokat a kollégáidat, akiket nem saját hibájukból (hanem pl. egy harmadik fél faxsága miatt) jelentenek fel. Sajnos, akiket tényleg ki kéne vetnie magából a bkv-nak, azok megússzák, és tovább garázdálkodhatnak :(
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.23. 13:47:11
ugorj ki minden megalloba es fotozz!
panoramakepet csinalj, az a tuti!
Es el lehet londont felejteni, az csak a fantazianevem, vegyetek ugy, ok?
Londoni Buszsofor Srac 2009.03.23. 13:54:18
a bkv fizet az utasnak hogyha felszallaskor megserul.
ezesetben viszont oda kell mennie a soforhoz, elmondania a panaszat, es jegyzokonyv meg adatok.
nem eleg akkor fotozgatni, hogyha az utas panaszkodik?
akkor a dolog egyertelmu, enis korbefotoznam a kocsit meg a helyszint, igy a kepek bizonytekkent szolgalhatnak.
ha meg az utas utolag panaszkodik, akkor bizonyitsa be hogy o a te jarmuveden serult meg.
Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.03.23. 14:16:06
Selkath 2009.03.23. 20:15:17