BKV-Figyelő

A BKV-figyelő javaslatára fejleszthet a BKV

BKV figyelő.hu

2009.04.21
14:10

Múlthét csütörtökön a BKV-nál jártam azért, hogy a beérkezett fontosabb kérdéseket átbeszéljem a szóvivővel. A főbb téma az elsőajtós felszállás, az utastájékoztatás és a bliccelés volt. Az elsőről részletesen majd jövő héten olvashattok, szavazással együtt. Az utóbbi kettőről pedig most. A többi kérdés is megvan, tehát nem írtatok hiába. Azok is sorra kerülnek, és ígérem, hogy a leírt problémákra keresünk valami megoldást.

Az elsőajtós témánál előkerült, hogy a BKV nem mindenhol árul jegyet, így az új felszállási rendszer emiatt sem bevezethető, hacsak a járművezetők nem kezdenek el jegyet árulni. Sajnos a rossz tájékoztatás miatt kevesen tudják, hogy lakóhelyükhöz közel -ha a BKV nem is- újságosoknál, trafikokban egyéb helyeken lehet jegyet kapni. Sajnos az ilyen üzletek listáját sehol nem lehet megtalálni, ezért sok utas nem tudja, hogy a pénztárakon kívül hol vehet még jegyet.

Ezért találtuk ki a szóvivő úrral közösen, hogy az olyan megállókban, ahol látható helyen nincs pénztár és automata, a menetrend mellé egy tájékoztató táblát kellene kihelyezni, amin az utasok megtalálják, hogy az adott megálló közelében hol tud jegyet venni. A trafikok, újságosok nevét, címét lehetne listába szedni, de térképén is be lehetne jelölni őket. Így az utasok megtudhatnák, hogy az adott megállóhoz legközelebb hol lehet jegyet venni.

Nem nagy fejlesztés, de szerintem nagy segítség lehet egy ilyen tábla a tájékozatlan utasoknak. A hozzászólások között írjátok le észrevételeiteket, javaslataitokat, hogy azokat is továbbíthassam az illetékesek felé. Biztos vagyok benne, hogy véghezvisznek egy ilyen fejlesztést, ha látják mögötte az utasok támogatását.

komment komment Címkék: blog együttműködés bkv kérdések fejlesztés jegy tájékoztatás bkvfigyelo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása