BKV-Figyelő

„Szétb*szom a fejed az aszfalton” –kiabálta a buszvezető

BKV figyelő.hu

2009.06.23
12:50

Nem csak Budapest, vidéken, Székesfehérváron is zajlik az élet. Olvasónk bérletét egy székesfehérvári buszon elvette az ellenőr, mert nem volt hozzá fényképes igazolványa. (Bár az ellenőr semmilyen papírt nem adott a bérlet elkobzásáról, tehát mondhatnánk azt is, hogy ellopta). Az utas később bement a céghez, ahol szóváltásba került az ellenőrökkel és egy buszvezetővel is. A buszvezető azzal fenyegette az utast, hogy megöli, mellette álló édesanyját pedig lekurvázta. Végülis az utas a cég igazgatójánál tett panaszt, a buszvezető mindent beismert, és a vezérigazgató levélben kért bocsánatot. Na de nem lövöm le a poént, itt a levél:

Tisztelt BKV-figyelő!

Már egy ideje figyelgetem az oldaladat és most, hogy megszaporodtak a buszsofőr verések, röviden had írjam le egy afféromat egy székesfehérvári buszsofőrrel. A történet régebbi, Székesfehérváron történt.

Munkából mentem haza és az ellenőrök ellenőrizték a felnőtt áru bérletemet, amit elvettek tőlem, mert nem volt hozzá igazolvány. Ez még oké is. Igaz hó vége volt, de mondtam neki, hogy ne vegye el mert holnap akkor mivel megyek dolgozni?

Erre hevesen reagált a pökhendi ellenőrnő, hogy mit képzelek. Szóváltás alakult ki, majd nekem támadt egy kopasz férfiellenőr is, hogy én milyen szemét csirkefogó vagyok. Majd leszálltak egy decentrumnál. Édesanyámmal félóra múlva visszamentem, hogy magyarázatot kérjünk, meg hát szerettük volna visszakérni a bérletet.

Ehelyett minősíthetetlen hangvételű szidalmazásba és üvöltözésbe kezdtek velünk. Igazi lincshangulat volt abban a helyiségben, mintha egy farkasverembe csöppentünk volna. Itt is szó szót követett, de mi a gyalázkodások ellenére sem káromkodtunk. A legfájóbb az volt, hogy olyanokkal is megvádoltak, amit nem is mondtam. A java viszont csak ezután következett.

Hátulról megragadott egy erősebb testalkatú 40 -45 körüli buszsofőr és képzelje el édesanyám előtt kezdett el fenyegetni, hogy megöl, majd édesanyám előtt kurvaanyázott. Ezt kikértük magunknak, mert hogy ez egy szolgálati hely és megkértük, hogy fejezze be és különben is viselkedjen már.

Az ellenőrök nemhogy csitították volna azt a félőrölt pszichopatát, hanem még adták is alá a lovat. A buszsofőr érvek híján csak káromkodott, hogy ő nem hallja  a tévét, meg azonnal takarodjak ki, mert különben a földbe basz és szétloccsantja a fejem.

Ezt olyan heves és gyűlöletes indulattal ordította, hogy bevallom őszintén megijedtem tőle és erre mondtam anyunak, hogy gyere menjünk nincs értelme itt vitázni. Anyum maradt én magamtól kimentem, de ha nem megyek akkor úgy dobtak volna ki, márha nem öl meg az illető. Ezután kint várakoztam.

4-5 perc elteleltével kijött a gépjárművezető és ott a nyílt utcán ordenáré hangon üvöltözött és gyalázott engemet és családomat, majd újra azzal fenyegetett meg, hogy szétbassza a fejem az aszfalton, meg hogy ha még egyszer meglátlak itt, akkor szétlapítalak a buszommal (nem is tudtam, hogy az övé a céges helyijáratos busz). Nem szóltam neki, csak értetlenkedve hallgattam, hogy miért beszél így, miért fenyeget.

kb 5 percig ordítozott velem, direkt várta, hogy reagáljak és nekem támadhasson. Eleinte csak értetlenül néztem ezt a pszichológiai vizsgálaton átment mindenre elszánt, vérgőzös fejű őrültet, aki utasokat szállít nap, mint nap Székesfehérvár egyik lakótelepén.

Majd annyit mondtam neki, hogy majd bemegyek a főnökéhez, nem vagyok rád kíváncsi menj a dolgodra. Na erre várt, hát most nekem támadott, azzal, hogy mit merészeltem neki mondani.

Dulakodás, fojtogatás alakult ki., majd miután legyűrt egyszer csak észbe kapott és elrohant vezetni a buszát. Anyukám ezután jött ki sírva. A férfi ellenőr azért utánajött és vígasztalta, de addigra mi már a földbe lettünk taposva.

Panaszt tettünk a főnöknél. Meghallgattak minket majd lezárták annyival, hogy én voltam a szemét, piszkos és örüljek, hogy nem tesznek feljelentést csalásért és közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért.

Vártam. Majd írtam egy ügyvéd szagú levelet, hogy szembesítést kérek, különben feljelentést teszek. erre reagáltak, majd szembesítettek. Ahol rögtön azzal kezdték, hogyha feljelentést teszek, akkor ők is azonnal feljelentenek. A buszsofőr beismert mindent, de ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, az ügyvédjével fenyegetőzött. Végül a vezérigazgatótól kaptam egy elnézést kérő levelet a felmerülő kellemetlenségekért.  Hát nem sokon múlt, hogy nem lettem egy forrófejű, meggondolatlan buszsofőr áldozata.

Hát ez volt az én történetem, azóta megpróbálom nem gazdagítani az Alba Volán pénzügyi helyzetét és emiatt inkább gyalogolok vagy autózom.:)

További üdvözlettel K. Attila

komment komment Címkék: busz székesfehérvár verekedés ellenőr utas panasz bérlet vezető észrevéel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása