BKV-Figyelő

„Nem szeretem a BKV-t” –az utas válasza a BKV pályázatára

BKV figyelő.hu

2009.07.07
15:30

A BKV rajzpályázatot indított a vakáción lévő gyerekeknek. A pályázat a „Szeretem a BKV-t” címet viseli. Bár olvasónk már elmúlt 17 éves, és a témától is eltért egy kicsit, mégis jelentkezett a pályázatra, mert szeretné megmutatni a BKV-nak, hogy miért nem szereti őket. Nem csak piszkálja a BKV-t, egyes pontoknál még azt is leírja, hogy a hibákon hogyan lehetne változtatni:

Kedves BKV!

Ezúton szeretném benyújtani pályázatomat a „Szeretem a BKV-t” című rajzpályázatra. Pályázatom azonban néhány ponton eltér a kiírástól, amiért előre is elnézést kérek, és ami miatt kérem méltányosságukat. 1,) Az első eltérés, a pályázat címének egy ártatlan „Nem” szócskával történő kiegészítése 2,) A második a korhatár, elmúltam már 17 éves (éppen 15 éve) 3,) A rajzokat érdekes témájú javaslatokkal kérdésekkel egészítettem ki

Méltányosságukat előre is köszönöm, következzen tehát pályázatom: Előszóként, mint kommunikációval foglalkozó dolgozó reklámmunkás javaslom, hogy ne erőltessék  a „lakosság szereti a BKV-t image-t”, amiről Önök is, mi is, de még a célcsoportba tartozó csöppségek is tudják, hogy nem igaz. A BKV-t szeretni nem lehet, továbbmegyek: aki a BKV-t szereti, rossz ember. Érveimet hamarosan felsorolom. Azonban előtte  hadd javasoljam, a „BKV szereti az utazóközönségét”  image-t erősíteni kommunikációban és valós tettekben egyaránt.  Miért NEM szeretem a BKV-t:

1. A BKV járműveinek nagy része elhasználódott, szétesett elromlott

Budapesten közlekedve az alábbiakat figyelhetjük meg: A régi Ikarus buszok széttöredeznek, a régi villamosok elavultak, minden metróvonalon 30 év körüli metró-szerelvények közlekednek, nem egy trolibusz-vonalon 25-35 éves orosz trolibuszok közlegednek, amelyek műszakilag szintén nem ütik meg egy európai ország közösségi közlekedésének elvárható színvonalát, és amelyeken, ha nem kapaszkodik teljes erőből az ember, akkor elvágódik (tudom, „Mozgó járművön mindig kapaszkodjék!”)

Persze gondolom, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű új járműveket beszerelni, de javasolnám a régiebbi típusok karbantartását, addig is, amíg az újak megérkeznek. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb a régi járművek cseréje, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


2. A BKV járműveinek nagy része koszos, büdös, ápolatlan

A járművek tisztaságára a BKV nem fordít kellő figyelmet, plüss-ülések koszosak, sokszor hajléktalanok után büdösek, vizelet- és székletfoltosak, a padlón sok esetben szemét, étel-maradékok, kifolyt italok, emberi végtermékek, az ülések, ablakok, belső dekor-elemek, és karosszéria sokszor teljesen össze vannak firkálva vagy karcolva

Én megértem, hogy az utazó-közönséget megváltoztatni nagyon nehéz, elismerem (később kifejtendő álláspontom alapján), hogy nagyon sok polgártársunkban a minimális tisztelet sincs meg mások tulajdonának megőrzése iránt. Megértem azt is, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű a járműveket folyamatosan tisztítani, takarítani, de javasolnám, hogy minden nap legalább egyszer valaki slagozza végig a járműveket, tisztítsa meg az üvegeket, és amint új graffiti keletkezik, azt igenis töröljék le. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb a járművek rendszeres takarítása, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


3. A BKV buszainak nagy többségében kívül belül elviselhetetlen kipufogó-szag terjeng

Nem tudom, hogy Önök érezték-e már egy 7E autóbusz csuklójában állva a Thököly út közepén, hogy könnyezik a szemük, és köhögniük kell… nem, ez nem az allergia. Ez bizony a korszerűtlen autóbuszok kipufogógázának illata, amely a csukló szétrepedése, és a korszerűtlen motorok révén az utastérbe jut. A kipufogó gáz belégzése esetén pl. a benn rejlő  szén-monoxid toxicitása elsősorban abból adódik, hogy belélegezve az oxigén vérkeringésben való szállításáért felelős hemoglobin-molekulákhoz kötődik, ezzel leszorítja az oxigént és csökkenti a szövetek oxigén-ellátását. Ezek szerint ez jár nekünk a 300 Ft-os jegy mellé, plusz-szolgáltatásként, amelyet ezúttal is köszönünk.

Én megértem, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű a járműveket folyamatosan korszerűsíteni is javítani, valamint környezetbaráttá alakítani. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb a járművek környezetbarát volta, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


4. A BKV járművein sok a hajléktalan, büdös, koszos ember

 Igen, lehet, hogy nem én leszek a szociális érzékenység mértékegysége. Nagyon sajnálom az önhibájukon kívül otthonukat vesztett embereket. Biztosan nagyon sokan vannak, akik hiába szeretnének, nem kapnak állást. Ezek az emberek ilyenkor kéregetnek, vagy tömegközlekednek (azzal is megy az idő), vagy a kettőt kombinálva éldegélnek. Az utazási szabályzat kimondja, hogy nem utazhat olyan ember a BKV járművein, aki ittas, vagy tisztátalan a ruházata. Ezek az Utazási feltételek alapján kizárhatók az utazásból. A koszos, büdös hajléktalanok esetében azonban a legritkább esetben intézkednek a BKV emberei, pedig sokszor tényleg hányingert kap az ember az (elnézést a vulgaritásért) telerottyantott, televizelt, teleizzadt, televert, mosdatlan ruhák és emberek szagától. Ezeket az embereket például alkalmazhatná a BKV takarító-személyzetnek, jelképes összegért. Mindenki jól járna .

Én megértem, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű a járműveket folyamatosan tisztán tartani, és minden járműre biztonsági őrt alkalmazni, aki eltávolítja a hajléktalanokat. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb a járművek tisztán tartása, és sofőrök képzése az ilyen esetek megszüntetéséért, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


5. A BKV járművei sokszor pontatlanok

 Az utóbbi időben többször tapasztaltam, hogy a BKV járatai egyáltalán nem a menetrendben előírt időpontokban indulnak el. Legutóbb a 24V jelzésű autóbuszra szálltunk fel a Keleti Pályaudvari végállomásnál, látva, hogy a menetrend szerint 2 perc múlva fog indulni. Kiderült, hogy az a busz már elment, mi pedig még 9 percet várhattunk még, hogy az elvileg 11 perc múlva induló következő buszon utazhassunk.

Én megértem, hogy a finanszírozási és forgalmi problémák miatt, nem egyszerű a járműveket pontosan érkeztetni a megállóhelyekre. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb, hogy a járművek legalább pontosan induljanak el, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


6. A BKV tarifarendszere logikátlan, igazságtalan és drága

 
Nagyon régóta tart a vita a BKV tarifarendszeréről. Például nem értem, miért kerül nekem 300 Ft-ba két megállót utaznom a trolin, miközben a Margit hídtól Csepel bejáratáig ugyanennyibe kerül az út. Miért csak metróra van szakaszjegy? Miért nem lehet (jól bevált, nyugati mintára) zónákra osztani a várost, és e szerint átalakítani a tarifarendszert? Miért kell a jegyérvényesítéssel nekem bajlódnom, ha egy automata nem működik? Miért büntet meg az ellenőr, ha a jegyautomatából kifogyott a tinta és csak pontokat nyomtatott a jegyemre, amit aztán nem vettem észre és újból felhasználtam? Miért olcsóbb ellenőröket alkalmazni, mint kiépíteni és üzemeltetni a mágnes, vagy chipkártyás rendszert, amivel gyakorlatilag 0-ra csökkenthető a bliccelők száma? Miért nem tudok papírpénzzel vagy kártyával fizetni az automatáknál illetve jegypénztáraknál, holott pl. a MÁV pillanatok alatt ki tudta építeni a rendszert.

Én megértem, hogy a finanszírozási problémák miatt, nem egyszerű a tarifarendszert legalább 20. század végéhez illő módon átalakítani. Viszont továbbra sem értem, hogy Európa többi országában miért fontosabb, hogy az utasok fizessenek, és fizetni tudjanak a közösségi közlekedésért, mint népszerű színészhangokkal felmondatni teljesen felesleges információkat több millió forintért.


7. A BKV iskolázatlan, erőszakos ellenőröket és biztonsági őröket alkalmaz.

A minap volt szerencsém a francia fővárosban eltölteni 4 feledhetetlen napot. A 4 nap végén különösen nagy volt az esély rá, hogy árnyék vetődjön az utazásra, ugyanis önhibánkon kívül rossz menetjegyet vettünk az egyik helyi tömegközlekedési vonalra. Ezt egy helyi ellenőr közölte velünk (igen a beengedő-kapuk mellett néha itt is előfordulnak), udvariasan, angolul (!), kifogástalan ápoltságban és ruházatban. Segítőkészen megmutatta, hogyan kell az automatából jegyet venni, udvariasan átadta a kifizetett jegyeket és mosolyogva jó utat kívánt hazafelé. Kérdéseim, megjegyzéseim: Miért olyan nagy kívánság, hogy a 300 Ft-os jegyárért cserébe Budapesten is udvariasak, illedelmesek legyenek az ellenőrök még akkor is, ha szemtelen, erőszakos utassal találják szembe magukat? Az utasok szemében az ellenőr és a biztonsági őr a  BKV, járműveken és azok környezetében lévő manifesztációja, az utasok mindig is velük fogják azonosítani a BKV-t. Szerencsés lenne ezt felismerni, hiszen senki nem tudja jobban rombolni a BKV image-ét, mint egy bunkó, ápolatlan, büdös, erőszakos ellenőr. És nem kellene mentegetőzni azzal, hogy a Biztonsági őr, külön cég, mert őket is a BKV-val azonosítja mindenki, lehet akármennyire erőteljesen is kommunikálni az ellenkezőjét.  Hogy meri egy szolgáltató cég alkalmazottja megverni a szolgáltatást igénybe vevő utast, bármilyen indokkal? Miért nem indítanak egy „Jelentse ha barátságos kollégával találkozik” nyereményjátékot? Az ellenőrt és a bejelentőt is érdekeltté lehet tenni ebben, és jegyeket, bérleteket lehetne kisorsolni az utasok között, az ellenőröket pedig különböző jutalmakkal lehetne motiválni.


8. A BKV felesleges dolgokra szór ki milliókat

Tisztelt BKV Zrt. Akkor ragadtam billentyűzetet, amikor először olvastam arról, hogy népszerű színészhangokat alkalmaztak több vonalon is. Az okokról nem nagyon szól a fáma, viszont az értelmét keresve sem jutottam előbbre. Kérdéseim:

- Ki a célcsoportja a színészek mondandójának? Ha a Vígszínházba van jegyem, tudom, hol van Ha nem mennék színházba éppen, kit érdekel, hol a Vígszínház? Ha külföldi vagyok és várost nézek, hogy értem meg, hogy mit mond Marty McFly magyar hangja, aki egyébként nagyszerű színész Miért fontos, hogy egyszerre elhangzó, egymás után következő mondatokat, 4 különböző nagyszerű színész tolmácsoljon, amikor az eddigi kellemes női hanggal is át lehet adni ugyanazt az információt?

- Miért kell pályázatokat kiírni gyerekeknek „Szeretem a BKV-t” címmel? Noha Önök is tudják, hogy a BKV-t nem szeretik az emberek. Ezt lehet erőltetni, meg mondogatni, de attól még a BKV színvonala a 80-as éveket képviseli, nem a 2010-es évekét.

- Nem lehetne ezeket a pénzeket arra költeni, hogy pl. Gyorsabban menjen az új járművek tesztje? Hogy ne kelljen várni az új metróra hosszú hónapokat?  Hogy gyakrabban takarítsák a járműveket Hogy motiválják az alkalmazottakat?

Összefoglalás:

Elismerem, hogy mi, városi utazóközönség is hibásak vagyunk abban, hogy a közösségi közlekedés ilyen állapotban van. Sokan összefirkálják, rongálják a járműveket, sokan részegen randalíroznak rajtuk, némelyek elnáspángolják a járművezetőket, vagy a munkáját végző ellenőrt. Sok tennivaló van a társadalom szemlélet-váltásával kapcsolatban.

Mindössze annyit szeretnék kérni, minden utazó és a jövőben utazni szándékozó nevében, hogy a „mindenki vállaljon részt és tegye meg a tőle telhetőt” gondolat jegyében a BKV mutasson példát. Nézzen szembe hibáival, nyisson tiszta lappal, tegye meg, ami tőle elvárható. Hiszem, hogy ez hatással lesz az utasokra is, hiszen, egy becsületes, tiszta, feddhetetlen céget nem szívesen vág át az ember, nem szívesen szidja, nem veri össze a dolgozóit ok nélkül.

Végezetül ezúton fejezem ki reményemet, hogy pályázatom nem kerül szemétbe csak a miatt, mert nem felet meg a kiírt pályázati követelményeknek!

Tiszteltettel, V. Gábor

komment komment Címkék: budapest vicc bkv pályázat ügyfélszolgálat utas panasz észrevétel

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása