BKV-Figyelő

Azt hazudta, hogy nem dohányzott, lebukott

BKV figyelő.hu

2009.08.26
12:10

Olvasónk a BKV ügyfélszolgálatán írásban tett panaszt egy buszvezetőre, aki vezetés közben dohányzik. A BKV kivizsgálta az ügyet, megkérdezték a buszvezetőt aki állította, nem szokott vezetés közben dohányozni. Az utas rosszul tűrte, hogy hülyének próbálják nézni, ezért tovább vitte az ügyet, megkereste a buszvezető felettesét és szembestést kért. Végül a buszos mindent bevallott:

Tisztelt BKV-figyelő!

Április 2-án a BKV egyik buszjáratával utaztam ahol a sofőr rágyújtott a cigarettára.  Ahogy hazaértem jól bevett szokásomhoz híven meglátogattam az általam körülbelül egy éve létrehozott nonprofit szájtot és generáltam egy csinos kis panaszlevelet, amit elküldtem a BKV-nak ajánlva:
 

Tisztelt BKV Zrt.!

2009. április 02-án az Önök 8-as számú BPO 238 rendszámú 13:22-kor Ferenciek teréről induló, 13:31-kor  Zólyomi útra érkező járatával utaztam. Az utazás közben a sofőr rágyújtott a cigaretájára,  ami egyrészt nagyon kellemetlenül érintett lévén, hogy ki nem állhatom a dohányfüstöt, másrészt ezzel a gépkocsivezetőjük több jogszabályt is megsértett:

A gépkocsivezető dohányzásával megsértette az 1992. évi XXII. törvény 103. § (1) c) pontját, miszerint köteles ... általában olyan magatartást tanúsítani, hogy ez más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse, mivel a dohányzás nemcsak a dohányzónak, hanem környezetének egészségét is súlyosan károsítja. Mivel az 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 38. § (2) szerint a nemdohányzók védelme érdekében gondoskodni kell dohányzóhelyek, dohányzóhelyiségek kijelöléséről, de az 1999. évi XLII. törvény 2. § (2) f) alapján nem jelölhető ki dohányzóhely ... menetrend alapján belföldi helyközi közforgalomban közlekedő autóbuszon, így az Önök gépkocsivezetője dohányzásával szabálysértést követett el. Szabálysértését tetézte ezt azzal, hogy, ámbár az 1999. évi XLII. törvény 3. § (1) alapján a rágyújtás pillanatában fel kellett volna saját magát szólítania a jogsértés haladéktalan befejezésére, illetőleg kezdeményeznie kellet volna saját magával szemben egészségvédelmi bírság megfizetését is, de ezeket szintén elmulasztotta.

A gépkocsivezető dohányzásának a busz egész közönsége tanúja volt. A fentiek alapján felszólítom Önöket, hogy a fenti járat gépkocsivezetőjével szemben fegyelmi eljárást folytassanak le, és annak eredményéről tájékoztassanak, valamint tudatosítsák járművezetőikben az autóbuszokon való dohányzás tilalmát.

Várom mielőbbi válaszát.

Monda László


Körülbelül két hétre rá megkaptam a válaszlevelet, amelyben nem kis megrökönyödéssel az alábbit olvastam: Mivel nem vagyok hajlandó tolerálni ha a sofőr dohányzik, így már jópár levelet küldtem különböző Volán társaságokhoz de ilyen választ még sosem kaptam.



Az eset után felhívtam az illetékes személyt, aki a megfelelő helyre irányított át, így elbeszélgettem a sofőr felettesével.  Az illető őszintén segítőkész és felelősségteljes volt a telefonban és megmondtam neki, hogy szórakozásból nyilván nem küldözgetek ilyen leveleket és hogy vállalom a szembesítést.  Az időpont egyeztetés kapcsán problémás volt, hogy csak ritkán járok a fővárosban és akkor is csak bizonyos időpontokban, de megígérte, hogy visszahív amint biztos lesz a találka ideje.

A sofőr felettese pár nappal később felhívott telefonon és tájékoztatott róla, hogy a sofőr végülis beismerte, hogy dohányzott a járaton, a történtekért elnézést kérnek és megteszik a szükséges intézkedéseket.

Ilyen esetekben gyakran felmerül bennem, hogy vajon elég visszatartó ereje van -e azoknak a bizonyos intézkedéseknek, de ettől függetlenül örültem az ügy végkimenetelének mert az illetékes felelősségteljesen állt hozzá a problémához, kiálltam az igazam mellett és ha mindenki ezt tenné akkor egyetlen sofőr fejében sem fordulna meg, hogy rágyújtson -e vezetés közben.

 

komment komment Címkék: blog budapest bkv busz dohányzás ügyfélszolgálat levél utas panasz válasz észrevétel vezető

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása