BKV-Figyelő

Nem emelik a BKV-tarifákat

BKV figyelő.hu

2009.11.26
14:10

Nem változnak a BKV-tarifák jövőre, a döntött nagy többséggel csütörtöki ülésén a fővárosi önkormányzat. Ilyen 15 éve nem fordult elő. A vízdíj is kisebb mértékben, 4,7 százalék helyett mindössze fél százalékkal emelkedett.

A képviselők döntő többsége csütörtökön megszavazta azt a módosító indítványt, amely szerint 2010-ben is maradnak az idei BKV-tarifák. A tervezett 4 százalékos emelésről több képviselői is elmondta a vitában, hogy nincs értelme, mert a jövő évi menetdíjbevételt csak 0,8 százalékkal, mintegy félmilliárd forinttal növelné meg a lemorzsolódó utasok miatt.

A díjemelésről szóló vitában az ellenzéki képviselők azt az anyagot is támadták, amelyet Horváth Csaba készített még főpolgármester-helyettesként a BKV gazdasági helyzetének rendezésére. A versidézetekben, sőt locsolóvers-részletekben bővelkedő szóváltásról a Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, hogy szenilis csapongásra emlékezteteti, ezért kérte vita lezárását, amit meg is szavaztak.

A döntés előtt felszólalt Bolla Tibor, a BKV gazdasági igazgatója is, aki azt kérte a képviselőktől, hogy ezt a kismértékű, mindössze az inflációt követő 4 százalékos emelést szavazzák meg, mert a BKV-nak félmilliárd forint is nagyon sokat számítana, de nem hallgattak rá.

Hosszas vita után a közgyűlés elvetette a Vízművek 4,7 százalékos javaslatát is, ehelyett mindössze fél százalékkal emelték a díjat. A fél százalék azt jelenti, hogy a jelenleg 180,5 forintos (áfa nélküli) díj egy forinttal, nettó 181,5 forintra nő.

Az egy forintos emelésre azért van szükség, mert ebből képeznek alapot azoknak a vízbázisoknak a védelmére, ami nem Budapest területén (hanem például a Szentendrei szigeten) található. A pénzt az érintett települések kapják meg.

(Index)

komment komment Címkék: budapest index bkv bérlet főváros jegy közgyűlés tarifa 2010 emelés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása