BKV-Figyelő

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a tarifaemelést

BKV figyelő.hu

2009.12.16
21:40

Közgyűlés szerdai ülésén második nekifutásra elfogadta a BKV jövő évi tarifaemelését. Február 1-jétől több mint 4 százalékkal nőnek a jegy- és bérletárak; a vonaljegy 320, a felnőtt havi bérlet 9800 forint lesz.

A testület három héttel ezelőtt már tárgyalta a BKV-tarifaemelést, ám akkor egyedül Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester szavazta meg az előterjesztést. A városvezető akkor az MTI-nek azt mondta, nem terjesztik be újra a testület elé a javaslatot.

Csakhogy a szerdai ülés előtt néhány perccel közölte: a kormánnyal folytatott keddi tárgyalás felülírta a korábbi döntést, ezért ismét kezdeményezi a BKV viteldíjainak emelését. Kedden ugyanis a kormánnyal folytatott keddi megbeszélésen Bajnai Gordon miniszterelnök egyebek mellett azt szabta a BKV jövő évi, 23 milliárd forintos támogatása feltételéül, hogy inflációkövetően emelik a jegyárakat.

A döntés szerint - amelyet az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők támogattak, a Fidesz, a KDNP és MDF képviselői nem - február 1-jével mintegy 4 százalékkal emelkednek a jegyek és a bérletek árai.

A vonaljegy ára 300-ról 320 forintra (6,7 százalékkal) nő, a felnőtt havi bérlet 9.400 forintról 9.800 forintra nő (4,3 százalék), a diákok havi bérlete 3.700 forintról 3.850 forintra változik, a nyugdíjas bérlet ára nem változik, 3.700 forint marad.

A csoportos tanulójegy, amely eddig 300 forint volt személyenként, naponta, februártól duplájára, 600 forintra emelkedik.

Az előterjesztés tárgyalása helyett számos képviselő személyeskedő vitát folytatott, többen is sértegették egymást. A képviselők mindössze abban értettek egyet, hogy a többórás vita nem a BKV jövőjéről, működéséről, hanem személyes sérelmekről, politikai támadásokról szólt, egyesek szerint a közgyűléshez nem illő, "uszodai hangulatban".

 
(Index)

komment komment Címkék: budapest bkv ár bérlet jegy közgyűlés tarifa emelés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása