BKV-Figyelő

Vitézy: 2012-ben kezdődik az 1-es villamos felújítása

BKV figyelő.hu

2011.09.20
12:22

Fotó: NOL

Meghosszabbítja a Fehérvári útig az 1-es villamos vonalát a Budapesti Közlekedési Központ és a főváros egy beruházás keretében, valamint felújítják az 1-es és a 3-as villamos vonalát is. Vitázy Dávid az m1 Ma Reggel című műsorában beszélt a projektekről.

A 41 milliárd forintos beruházásból a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a fővárosi önkormányzat fel kívánja újítani az 1-es és a 3-as villamos vonalát, valamint meg akarják hosszabbítani az 1-es pályáját úgy, hogy az a Rákóczi (volt Lágymányosi) hídon átmenve egészen a Fehérvári útig vezessen.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója az m1 Ma Reggel című műsorában elmondta, erre azért van szükség, mert a villamospályák már annyira megrongálódtak, hogy egyes helyeken, például az Árpád hídnál csak 10-15 kilométer per órával haladhatnak a villamosok. Elmondása szerint azonban nem csak a síneket fogják kicserélni, de megújítják a teljes infrastruktúrát, az áramellátást és a vágányokat is.

Vitézy elmondása szerint az 1-es villamos felújítását már kilenc éve tervezte a főváros, az idén azonban melléállt a kormány, a fővárosi önkormányzat is szán rá pénzt, a BKK legújabb pályázatához pedig végre sikerült uniós támogatást is szerezni, az EU 94 százalékban fogja finanszírozni a projektet.

Vitézy arra számít, hogy a valós munkálatok 2012 nyarának második felében kezdődhetnek majd el, addigra ugyanis elkészülnek majd a kiviteli tervek, sőt, reményei szerint a kivitelezési közbeszerzés is lezárulhat. A munkák először a pályafelújítással fognak kezdődni, az 1-es villamos vonalának meghosszabbítására csak 2014-ben kerül majd sor.

(HVG)

komment komment Címkék: bkv hír hvg fejlesztés villamos felújítás sín észrevétel vitézy vágány bkk 1-es villamos 3-as villamos

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása