Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

BKV-Figyelő

Nem tudták az ellenőrök, meddig érvényes a bérlet

Király Dávid

2013.06.04
13:45

Az ellenőrökkel való szkanderozásból ritkán jön ki az utas győztesen, Szilvia azonban nem hagyta magát. Szerencséjére több utas is a segítségére volt, így elkerülhette, hogy jogtalanul büntessék meg.

Szeretném megosztani a történetem, hogy mások is tanuljanak belőle. Manapság – sajnos – tudatlan ellenőröket és tudatlan köztereseket küldenek egy-egy agglomerációs szakaszra, ahol már sokat számít, meddig is szól a Budapest-bérlet érvényessége. Küldöm a BKK-nak írt levelemet, amire természetesen nem érkezett válasz, és sanszos, hogy nem is fog.

Mindenesetre nem árt figyelnie az utasoknak, és nem szabad elfogadnia a tudatlan ellenőrök "álláspontját", különben az ezen és a hasonló szakaszon utazók is sok-sok 16 ezres csekket gyűjthetnek össze. Mellesleg annyit, a közterületes végül nem tudta, mi is lehet az igazság, hiszen neki mindegy, ő nem erre lakik.

Tisztelt BKK!

A mai napon hazafelé utaztam a 38-as buszon. Budapest-bérletem van. Amint elérjük Háros megállót, ahol már Budapest közigazgatás határa van, szépen mindig felállok és érvényesítem a kiegészítő jegyem, főleg, mivel hazafelé általában elalszom, ez jó ok arra, hogy azt a 4 megállót ébren töltsem, és ne felejtsek el leszállni.

Ez a mai napon is így történt volna, csakhogy a BKK ellenőrei, valamint az őket kísérő közterületes kollégák az Auchan áruháznál, két megállóval a fent említett Háros megálló előtt felszálltak. Amint az áruházi bekötőúthoz értünk, azonnal felpattantak és máris jött a „jegyeket, bérleteket!” felszólítás.

Felmutattam a Budapest bérletem, majd mondtam, hogy a következő megállónál szándékozom a jegyet lyukasztani, azt gondolom ennek semmi akadálya, tekintve, hogy a bérlet érvényessége szerint még Budapesten belül vagyunk! Az ellenőr kolléga képes volt velem összeveszni, hogy ez nem így van, ez így nem érvényes, holott a BKK honlapján a 38-as menetrendjén is az szerepel, hogy a Budapest-bérlet Háros megállóig érvényes.

Az ellenőr váltig állította, hogy nem, az a három megállóval ezelőtti Hárosi csárdáig érvényes. Mivel többen is ugyanezt olvasták és mondták, ezért mélységesen felháborító az, hogy úgy akart engem megbüntetni, hogy se a BKK-ellenőr, se a közterületes kolléga nem tudta pontosan, hogy mettől meddig szól a bérlet érvényessége.

Hogyan lehet az, kedves BKK, hogy az önök alkalmazásában lévő ellenőröknek fogalmuk sincs arról, hogy meddig is szólnak a bérletek érvényességei?

Emlékeztetőül:

A jegyek és bérletek érvényessége: Budapest bérlet és a napijegyek: Csepel, Szent Imre tér és Háros között Környéki bérlet és környéki vonaljegy: Hárosi Csárda és Lakihegy, Cseresznyés u. között A budapesti vonaljegy és átszállójegy végig érvényes. A Budapest bérlethez a fővároson kívüli szakaszra vonaljegyet/környéki vonaljegyet kell érvényesíteni. (A BKK honlapjáról, menetrend 38as busz.)

Mélységesen felháborító, hogy a tudatlanság és a kidolgozatlan rendszer miatt a BKK-n belül nem működik az információátadás, vagy lehetséges, hogy ezek a kollégák elfelejtettek odafigyelni a tréningen. Csepel, Szent Imre térről 16:57-kor indult ez a járat a mai napon (május 30.).

Bízom benne, hogy lesznek oly kedvesek utána nézni, hogyan is fordulhat elő az, hogy ilyen alapvető dolgokkal nincsenek tisztában az ellenőreik, és a jövőben senkit nem fog ilyen atrocitás érni!

A poszthoz a BKV-figyelő Facebook oldalán tudtok hozzászólni:http://www.facebook.com/bkvfigyelo

komment Címkék: ellenőr Csepel 38-as busz Háros Budapest-bérlet

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Hirdetés

Facebook

BKV-figyelő RSS