BKV-Figyelő

Kössünk bele a beteg gyerekbe

Király Dávid

2013.06.14
14:55

Ildikó cirkuszba tartott beteg kisfiával. Nem kellett eljutniuk a Városligetig.

Május 24-én délután a cirkuszba igyekeztünk tartósan beteg kisfiammal. A Deák téren akartunk felszállni a földalattira. A bejáratnál felmutattam a MÁK igazolványunkat.

allamkincstarmakkartya.jpg

Ez a Magyar Államkincstár által kiállított hatósági igazolvány. Az emelt családi pótlékhoz jár, tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek részére. Ez a kártya a BKV-n ingyenes utazást tesz lehetővé, a MÁV-on és a Volánon kedvezményeset 1+1 fő kísérőnek. A kártya a kisfiam nevére szól, aki 10 éves lesz.

Nem akartak beengedni, mondván, a gyereknek fényképes igazolvánnyal kell igazolnia magát, ez a szabály ilyen esetben. Odaadtam a saját személyimet, de azt nem fogadták el, mondván, a kártyán más név szerepel. Jah, mondom, a gyereké.

– De ki igazolja a gyereket? – kérdezték. Mondom, én mint törvényes képviselő. Nem akartak beengedni, megkezdeni az utazást, sőt azt mondták, hogy az ellenőr kollégák majd elveszik a kártyát is, ha a gyerek nem igazolja magát. Nagy balhé árán, és hogy odaadtam a kisfiam lakcímkártyáját, megkezdhettük az utazást. Ez normális?

komment komment Címkék: ellenőrzés földalatti igazolvány MÁK-kártya

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása