BKV-Figyelő

A 131-es buszon még március van

Király Dávid

2014.06.20
14:26

Csaknem három hónappal korábbi dátumot nyomtatott az átszállójegyre a 131-es busz jegykezelője, a berendezés hibája 16 ezer forintjába kerülhetett volna olvasónknak. Szerencsére az ügy happy enddel végződött.

Tegnapi sztorimat szeretném megosztani a néppel, hogy ők is okuljanak belőle. Átküldöm a levelet, amit a BKK egyik csoportvezetőjének írtam az eset után.

Tisztelt XY! Ma reggel (június 19-én) kb. 5 óra 55 perckor a Pálya utcánál felszállva kilyukasztottam az átszállójegyem egyik végét a 131-es buszon, majd az Örs vezér terén a metróra felszállva a másik végét (itt nem ellenőrizték az ellenőrök a jegyemet).

atszallo1_460.jpg

A Déli pályaudvarnál leszállva kérte az ellenőr a jegyemet, aki közölte, hogy megbüntet 16 ezerre, mivel március 28-i dátum szerepel rajta, tehát biztos azt még márciusban lyukasztottam ki, holott nem, mert ma reggel lyukasztottam a buszon, csak nem a valós dátumot nyomtatta rá az automata. Hiába mondtam a kedves ellenőrnek, hogy nem hazudok, nem csalok, természetesen nem hitte el, és kiállította a csekket.

Elvette az átszállójegyet, de még gyorsan lefényképeztem a jegyet, hogy legyen valami nyoma a dolognak. Ezen rajta van, hogy hányas számú buszon lyukasztottam reggel a jegyet, így délután a munkából hazaérve gyorsan elkezdtem arra a buszra vadászni, és meg is találtam ezt a 131-es buszt (olvasónk a busz rendszámát is megírta a BKK-nak - a szerk.).

Felszálltam rá 13 órakor, majd közöltem a sofőrrel, hogy kipróbálnám a jegykezelő automatát, mert reggel rossz dátumot nyomtatott rá a jegyemre, és ezért megbüntettek 16 ezer forintra. A sofőr is meglepődve tapasztalta, hogy ez bizony tényleg március 28-i dátumot nyom rá. (A mellékelt képen a jegyen látható ez a dátum.)

atszallo2_460.jpg

Ezek után a sofőr is és én is elkezdtünk telefonálgatni, 13:25-kor beszéltem XY-nal, aki felvette az adatokat, és fél óra múlva visszahívott, hogy szkenneljem be ezt a papírt és a csekket.

Mélységesen felháborít, hogy reggel 6-kor, még szinte félálomban (ráadásul egy új munkahelyen próbanapom volt...) az Önök hibája miatt 16 ezer forintra büntet egy ellenőr! Remélem mielőbb orvosolják a problémámat, és a jövőben nem kell még egy ilyet átélnem, mert elment emiatt a nyomozás miatt a fél napom.

Külön érthetetlen számomra, hogy március 28. óta hogy nem vették ezt észre?! Ha 1-2 nap telt volna el, azt mondom, hogy rendben van, figyelmetlenek voltak, de azért itt már három hónapról beszélünk! Tisztelettel: XY

Szerencsére a sztori happy enddel végződött, mert a levél után felhívtak és eltörölték a büntetést, sőt még elnézést is kértek tőlem. Nagy szó!

komment komment Címkék: lyukasztó jegykezelő 131-es busz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása