BKV-Figyelő

"Kérjük vissza a 240E buszt!"

Király Dávid

2014.07.23
16:21

Elégedett az új agglomerációs buszokkal budaörsi olvasónk, a járatok átszervezésével azonban már kevésbé. Marianna nemcsak a véleményét, a javaslatait is megfogalmazta.

Az alábbiakban a budaörsi autóbuszközlekedést érintő változásokra reflektálnék röviden (pro-kontra).

1. A szolgáltatóváltás

Féltem tőle, szkeptikus voltam, nem sok jót vártam az intézkedéstől. Különösen azért, mert kicsit csúszott is a Volánbusz általi átvétel. Utólag viszont azt kell mondanom: elégedett vagyok. Felsorolás szerűen összefoglnám az általam tapasztalt előnyöket:

240e1.jpg

Fotó: BKK/Facebook

- Új, prémium minőségű, egységes buszflotta. Utóbbit különösen értékelem, nem szerettem, hogy legalább 3-4 féle jármű közlekedett, mindegyiken eltérő ajtóvezérléssel ("nyomni vagy nem nyomni?" - ez volt a kérdés minden alkalommal felszállásnál).

- Kulturált személyzet. Összességében sikerült a normálisabb sofőröket átmenteni a Volánbuszhoz, de az újak is szimpatikusak javarészt. Sok köztük a fiatal és bizony itt is tetten érhető a generációváltás: ők már nem IFÁ-ról ültek át a buszba, hanem kifejezetten autóbuszvezetőnek készültek, tanultak, így az utasokhoz való viszonyuk is más. Természetesen nem az idős autóbuszvezetőket akarom bántani, közülük is sokat kedvelek. Amit írtam, az nagy általánosságban értendő.

- Nagyon ellenzem a klímahasználatot. Épületekben is, autóbuszokon még inkább... Értelmét sem látom. De ezeken a buszokon legalább kellő hatékonysággal működik tömeg esetén is, ami a belvárosi járatokról nem igen mondható el.

Mint írtam, koromból adódóan már nem örülök annyira a változásoknak, de azt kell mondjam, ez most jól sikerült. Olvasom a híreket a BKV szétdarabolásáról, a kiszervezésekről és nem igazán értem, miért jó ez, miért nem lehet a problémákat házon belül megoldani. Így is, úgy is az adófizetők pénzéből tartják fent nagyrészt a szolgáltatást.

Teljesen irreálisnak tűnik tehát egy ilyen alapszolgáltatást mindenféle kétes hírű, profitorientált alvállalkozónak kiadni, magam a centralizálás és a non-profit működés mellett vagyok. Viszont - a fentiekből következően - ha ez nem lehetséges a BKV égisze alatt, akkor úgy gondolom, a Volánbusz jó választás lehet. Akár az agglomeráción kívül is.

Amit esetleg másképpen csináltam volna, hogy ha már Volánbusz, akkor az agglomerációs járatokon közlekedő járműveket "Volán-sárgára" festettem volna, ezzel is hangsúlyozva, hogy ez már más társaság, új buszok, tessék vigyázni rájuk. Emellett még a számozást alakítottam volna másképp: az agglomerációs járatok kaphattak volna "A" jelet (például A1 vagy A11), így is megkülönböztetve őket a belvárosi járatoktól, egyértelműbbé téve, melyik, hova tart.

2. A járatok átszervezése

Na, ez már nem sikerült olyan fényesen - és akkor még finom voltam. Persze itt nem a Volánbusz a ludas, hanem a BKK. Először is nagyon durván megritkították a 240E járatot, ami eddig kulcsszerepet töltött be a budaörsi lakosok életében.

Aki esetleg nem tudná, a 240E a Móricz Zsigmond körtérről indul, ami egy igazi tömegközlekedési csomópont: 6-os, 18-as, 19-es, 41-es, 47-es, 49-es és 61-es villamosok, 4-es metró, 7-es és 107-es buszok - hogy csak a legfontosabbakat említsem. Logikus (volt) tehát innen indítani a fő budaörsi járatot. De úgy látszik, íróasztal mögül ez nem olyan egyértelmű az illetékeseknek.

Azzal semmi bajom, sőt, jó ötletnek tartom, hogy más csomópontokról is indulnak buszok Budaörsre, majd néhány onnan tovább Törökbálintra. De azokat csak kiegészítő jelleggel tudom elképzelni, a fő járatnak a 240E-t kellett volna meghagyni.

Ezzel szemben ott van a 40-es, ami Kelenföld vasútállomásról indul és sokkal sűrűbben jár a 240E-nél, miközben érdemi csatlakozása annak csak a 4-es metróval van, ennek megfelelően az utasszám is alacsonyabb rajta. Csak nem ezzel a lépéssel akarták növelni az új metró kihasználtságát?

Mivel a 240E és más budaörsi járatok is megállnak a közelben, illetve van olyan Őrmezőről induló járat (108-as), amely csatlakozik (van közös megállója) a messzebbről érkező budaörsi járatokkal, ezért a 40-esnek jelen formájában nem látom létjogosultságát. Úgy esetleg el tudnám képzelni, ha meghosszabbítanák és azt is elvinnék a Keleti pályaudvarig vagy akár a Bosnyák térig (A BAH csomópontnál fordulhatna rá a Hegyalja útra). Onnan bizonyára sokan utaznának Budaörsre.

Ha már itt tartunk, a 7E-t ezzel a lépéssel meg is szüntethetnék, teljesen fölösleges: üresen járnak a csuklós buszok, miközben a 8-as és 112-es (szintén meghosszabbított) járatok tömve vannak (onnan tudom, hogy arrafelé dolgozom). Ebből gondolom egyébként, hogy egy hosszú 40-es is indokolt és kihasználtabb lehetne.

Az "E" betűt is újragondolnám a 240E járat kapcsán. Szerintem az összes érintett megállóban megállhatna, mert amelyek menetrend szerint kimaradnak, azok úgy sem túl forgalmasak, ritkán van le és felszálló, így ezen nem múlna az expressz jelleg. Inkább a vonalvezetésben érvényesíteném azt.

A 240E vonalvezetését nem bántanám, ellenben a már említett járatokét (40-es, 140-es) már annál inkább: Budaörsön belül nem egyenesen vezetném végig őket, hanem a most lefedetlen (a helyi buszokat nem számítva) szakaszokra is bevinném őket vagy legalább az egyiket.

Nem kell semmi komolyra gondolni, de például biztos lenne igény egy Károly király utcai kitérőre, ami vagy visszafordul a körforgalomnál (esetleg a Tesconál?) vagy az alsó szakaszon folytatja az útját a Bretzfeld utcáig. Talán a fenti utcákra is érdemes lehet bevezetni valamelyiket (arrafelé nem vagyok annyira ismerős).

Ellenkező irányban a 88-ashoz hasonlóan a 240E is nyugodtan elmehetne a Villányi útig. Annyira nem nagy kitérő, ellenben több fontos megállóhelyet érintene arrafelé. A Hamzsebégi utat mindenképpen elkerülném, mert az nagyon rossz állapotú, erőteljesen dobálja az új buszokat, ami nem hiszem, hogy jót tesz nekik. Ami még fura számomra, hogy a nem túl kihasznált 272-es járaton csuklós busz jár, amit sokkal indokoltabbnak tartanék a 240E-n.

88.jpg

Fotó: BKK/Facebook

Végül még egy dolog, amivel gond van jelen formájában: az elsőajtózás. Most csak a budaörsi helyzetre térnék ki. Papíron (elméletben) bizonyára megfelelő időközönként követik egymást a Budaörsre tartó járatok, a valóságban azonban (a forgalom okozta késésektől függően) gyakran összetalálkoznak félúton (pl. a 40-es a Gazdagréti út előtt utóléri a 88-ast).

Előbbi elsőajtós, de mivel nem ugyanoda mennek, ezért meg nem előzheti, minden egyes megállóhelyen várja, hogy sorra kerüljön. Különösen "mókás", amikor a Tesco busz is bejön a képbe. Ez így nem jó, az egész rendszer értelmét veszíti, ha kettesével vagy hármasával járnak a buszok. Két lehetőséget tudok elképzelni a probléma megoldására:

- Töröljék el az elsőajtózást a budaörsi vonalakon, ne lassítsák ezzel a haladást. Becsszó, a jövőben is megveszem a bérletemet, ahogy eddig is mindig. Amúgy sem az a bliccelős környék Budaörs, ellenben elég nagy az utasforgalom, így a legtöbb megállóban sokat kell állni az elsőajtózás miatt. A néhány problémás egyén kiszűrésére inkább vezényeljenek oda minden nap 1-2 csapat jegyellenőrt. Nagyon szívesen mutatom nekik az igazolványomat, csak haladjunk!

- Ha már mindenáron ragaszkodnak az elsőajtózáshoz, akkor alakítsák át az összes megállót legalább két busz befogadására alkalmasra. Így ha a másodiknak beálló előbb végezne az utascserével, el tudna indulni, kikerülve az előtte lévőt. A budaörsi megállóhelyekre amúgy is ráférne a felújítás, a legtöbbnél meg van süllyedve az út, alig tudnak normálisan beállni a buszok.

komment komment Címkék: 40 agglomeráció Budaörs Volánbusz 240E

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása