BKV-Figyelő

"És most ha ezért megb@szlak 16 ezerre?"

Király Dávid

2014.12.15
16:32

Olvasónk az alábbi levelet juttatta el a BKK-nak, a Tékozló Homárnak és a BKV-Figyelőnek. Kommentárt nem igényel.

2014. december 11-én 13:05-kor utaztam a három éves kislányommal az M4-es metrón. Kelenföldön szálltunk fel és a Nyugati tér volt a célállomásunk. Természetesen jegyet lyukasztottunk, kislányom nagy örömére, hisz a metrózás a mai programunkat képezte.

m3-m4_1.jpg

A Kálvin téren egy kolléga kedvesen köszönt kislányomnak és mosolygott rá, majd felajánlotta: menjünk fel lifttel. Mi az M3-as vonalon szerettük volna folytatni utunkat a Nyugati térig. Felmentünk a lifttel, ott ismét egy kolléga várt. Kérdezte miben segíthet. Megmutatta az M3-as felé vezető irányt. Mi tovább haladtunk, karomon a kislányommal, aki készségesen, izgalommal és nagy lelkesedéssel átadta a jegyünket az ott várakozó ellenőrnek.

Ezt követően a következő történt. A fogatlan, alpári stílusú ellenőr közölte, hogy nem jó a jegy és hogy az átszállást kellett volna választanom. Az első mondatában elhangzott a következő:

"És most ha ezért megbaszlak 16 ezerre? Mert már volt olyan, hogy valakit ezért megbasztak!"

Jelzem, a három éves kislányom a karomon volt, aki sem a családban, sem környezetében nem találkozott még ennyire primitív, alpári, rágalmazó stílussal. Jeleztem felé, hogy az M4-ről szálltunk át és én már két kollégával is találkoztam, akiknek az utasításait követtem. Ezt követően még további 2-3 mondat következett a részéről, melyekben a mondatok számát meghaladóan elhangzottak a "baszd meg" és a "megbaszom" különböző formái.

Én teljesen ártatlanul, karomban a gyermekkel, mélységesen megbotránkozva álltam és vártam, hogy megbüntessen. Attól függetlenül persze, hogy semmilyen szabálysértést nem követtem el. Nem utaztam jegy nélkül, sőt nemhogy a szerelvényre nem szálltam fel (érvényes jeggyel), de még a mozgólépcsőre sem léptem fel. Nem mutattam ellenállást a jegy átadása során, nem futottam el, nem léptem fel gyorsan a mozgólépcsőre, stb.

Ahhoz meg jogom van, hogy tudatlan legyek a lift célállomásával kapcsolatban, mindamellett, hogy erre akkor már 2 kollégájuk is rábeszélt. Fenti történeten és eljáráson mélységesen meg vagyok botránkozva és szeretném felháborodásomat jelezni, elsősorban a stílussal kapcsolatban. Nem vagyok bűnöző, gyermekem sem követett el semmit, azon kívül, hogy azt vélte, élményekkel teli metrózással egybekötött napja lesz.

Elvárható lenne a kollégáktól, hogy ha már lehetőség adódik akadálymentes közlekedésre, amit elsősorban a mozgássérültek és a babakocsival közlekedők használnak, kellőképpen tájékoztassanak ennek lehetőségéről. A kolléga akár még elvárható stílusban is jelezhette volna, hogy nem ezt az útvonalat kellett volna követnem.

A mellette csendben a történést figyelő és hallgató két kolléga miért nem lépett közbe, hogy az alkalmazott stílus nem megfelelő? Önök erre képzik ki az alkalmazottaikat? A legprimitívebb, alpári stílusban kezelni az amúgy tisztességes, diplomás utasokat, jelen esetben nőt és kismamát? Egyáltalán mi a feltétele jelen munkakörnek? Az említett kollégának – úrnak nem nevezném – csak feltételezem, hogy több általános iskolai végzettsége van, mint foga.

Felháborodásom mellett jelezném, hogy fenti esetről tájékoztatni fogom a bkvfigyelo.blog.hu-t, és a homar.blog.hu-t, valamint minden lehetséges, erre alkalmas médiafórumot.

Frissítés:

A fent leírt esettel kapcsolatban a BKK az alábbi tájékoztatást küldte:

A BKK-val szerződésben álló vállalkozó, aki a metróállomásokon az ellenőrzést végző kollégákat foglalkoztatja, teljes körű vizsgálatot végzett a leírt esettel kapcsolatban. Az említett állomáson a cikkben szereplő időpontban dolgozó vagyonőrök közül senki sem vállalta magára a történteket, tehát a vizsgálat eddig nem vezetett eredményre.

Fontosnak tartjuk jelezni, hogy a blogban leírt magatartástól a BKK nevében teljes mértékben elhatárolódunk. Megítélésünk szerint az ilyen és ehhez hasonló viselkedés megengedhetetlen. Éppen ezért a bejárati ellenőrzést végző vagyonőrök munkáját különféle módon és eszközzel ellenőrizzük, s az elfogadhatatlan magatartású munkavállalókat megpróbáljuk kiszűrni.

Annak érdekében, hogy a leírt esetet megnyugtatóan tisztázni tudjuk, kérjük kedves ügyfelünket, hogy időpont-egyeztetés után fáradjon be a BKK Jegy- és Bérletellenőrzés Szakterület telephelyére (1143 Budapest, Thököly út 173., Zugló kocsiszín; telefonszám: +36-1-383-1320). Az adott napon szolgálatot teljesítő vagyonőrök fényképét fogjuk neki megmutatni, megkérve őt, hogy válassza ki a vele szemben minősíthetetlenül viselkedő vagyonőrt. Ha az azonosítás sikeres lesz, az érintett munkavállalót a tette súlyosságának megfelelően szankcionáljuk.

Azért, hogy a jövőben ne történjen a leírtakhoz hasonló eset, újabb ellenőrzési módokat építettünk rendszerünkbe. Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy ma már gyakran a legszigorúbb szankciókat alkalmazzuk akkor, ha egy munkavállaló megsérti ügyfeleinket.

A történtek egyértelmű tisztázása után egyrészt az ügyfelünket és gyermekét ért atrocitás miatt, másrészt az együttműködését megköszönve kártérítjük az érintettet.

komment komment Címkék: ellenőr átszállás M4-es metró

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása