BKV-Figyelő

Közel, s távol: hová bújt a pótlóbusz?

Király Dávid

2015.01.07
14:05

Nehéz megtalálni és még nehezebb megközelíteni a 12-es villamost pótló buszokat Újpesten - panaszolta olvasónk, Péter. Nehezíti a helyzetet, hogy a kimaradó járatokról a Futár sem tájékoztat. Olvasónk BKK-nak eljuttatott levelét közöljük.

Nem vagyok nagy levélíró, de a problémám - azt hiszem - többeket is érint, ezért is fordulok részben a nyilvánossághoz. A karácsonyi-újévi ünnepek alatt három alkalommal volt szerencsém ahhoz, hogy kimaradt egy-egy 12-es villamos, és egyszer több mint húsz percet vártam rá, kétszer pedig lóhalálában értem utol a pótlóbuszt. A történettel kapcsolatban két problémám is van.

12-es_potlas_1_.jpg

Az egyik gond, hogy a Futár egyik alkalommal sem jelezte, hogy nem fog jönni a villamos, és át kell menni a buszmegállóba. A másik gond pedig az, hogy Újpest-Központban, ahol mindez történt, a pótlóbusz megállója szinte elérhetetlen messzeségben van a villamosmegállótól.

Történt, hogy egyik este - tudván, hogy a villamos minden kerek 20 percben indul az Angyalföld kocsiszín végállomástól (tehát egész órakor, majd 20-kor és 40-kor) - kerek órakor jöttem fel az aluljáróból, vagyis emberi számítás szerint 3-4 perc múlva kellett volna érkeznie a villamosomnak. Mindig megnézem a Futár kijelzőn, hogy jön-e a villamos, de most nem volt kiírva. Az érkező járatok listája alatt pedig futófény formájában csak azt láttam, hogy a két ünnep között milyen menetrend szerint járnak a BKK járatai.

Majd jött egy villamos, de az 14-es volt, s mikor elment, láttam, hogy a 12-es már 20 perccel későbbi érkezéssel van kijelezve. Egyértelmű volt, hogy egy járat kimaradt. Néhány nappal később ugyanez a szituáció fogadott, de akkor már erősen figyeltem, tuti nem volt kiírva a kijelzőre, hogy pótló érkezik, de elsétáltam a megálló végébe, és amikor láttam, hogy a közeledő buszra 12-es van kiírva, átszaladtam a buszmegállóba. (Jelzem: két lámpán kell átkelni, tehát legalább az egyiken piroson kell átrohanni, különben nem éri el az ember a buszt).

Ugyanez még egyszer előfordult a következő nap. Beszélgettem a buszvezetővel, aki normális volt, Rákospalota-Újpest vasútállomásnál például ki is szállt, hogy szóljon a megállóban várakozóknak. Mondta, hogy minden megállóban nem tud kiszállni, mert elég szoros a menetrend és nem érne ki a végállomásra a visszaindulási idejére, meg hogy Újpest-Központ "a legszerencsétlenebb hely", mert korláttal körbe van kerítve minden. Ha kiszól, vagy nem hallják meg az utasok, vagy három sávon át rohannak, ami elég veszélyes, ráadásul nem tud olyan helyen megállni, ami közel van a villamosmegállóhoz. A Futár-kijelzőre pedig ő nem tud kiírni semmit, csak a diszpécserek.

Kiderült az is, hogy nem állt le teljesen a 12-es, csak az egyik villamossal volt valami gond, azért kellett pótolni. Két különböző este is ugyanaz a buszvezető volt a pótló, szinte ismerősként köszöntünk, ami azért vicces. Másodjára elmondta, hogy napok óta pótolgatja a villamost, ő sem érti mi van vele.

A probléma tehát kettős: egyfelől, ha belegondolunk, normál viszonyok között a Futár csak azt jelzi ki, ami amúgy is leolvasható a megállóban kifüggesztett menetrendi tábláról, vagyis hogy hány perc múlva érkezik a villamos vagy a busz. Ha valamiért nem jön, vagy késik a járat, akkor lenne jelentősége a Futárnak, mert ki lehetne írni rá, hogy mit csináljon az ember. Most, az ünnepek alatt biztos, hogy egyszer sem volt kiírva semmi, a pótlóbuszt úgy vettem észre, hogy gyanítottam, hogy gond van és a villamosmegálló túlvégén "lesben álltam".

Tehát az egyik kérdés, hogy miért nincs kiírva a Futárra az, hogy menjünk át a buszmegállóba, ha pótlóbusz érkezik? Vagy miért nem mondják be? A másik probléma az Újpest-Központ megálló kialakításából fakad. A villamosnak bal oldalon nyílnak az ajtajai, tehát a peron a sínek között van, és mindkét irányban végig korláttal van levédve.

A peronhoz közelebb eső járda szintén korláttal védett, tehát ha meg is áll a busz a megállóhoz közel, nem tudnak rá felszállni az emberek. Mindkét irányú megállónál két helyen is megállnak a pótlóbuszok, de mindkét megállóhoz vagy aluljárózni kell, vagy jelzőlámpás gyalogátkelőn kell átmenni. Ez nem lenne probléma, ha lenne idő átérni, de ha nincs kiírva a Futárra, hogy mi a helyzet, rohanni kell(ene), sokan nem érik el a buszt emiatt (már ha egyáltalán észreveszik).

Véleményem szerint a korlátokat egy buszmegállónyi szakaszon le kellene bontani, hogy át tudjanak menni az emberek. Sajnos a 12-es és a 14-es villamoson viszonylag gyakori a pótlás, ha nem is mindennapos, de egy hónapban egyszer-kétszer belefutok. Most személyes pech, hogy három napon át egyszer sem járt az a villamos, amivel utaztam volna, de személyes szerencse, hogy fiatal lévén kétszer is elértem a pótlóbuszt. Ugyanezt az idősek, vagy gyerekkocsival utazók nem biztos, hogy meg tudták volna tenni.

Ha igaz, idén felújítják a 12-es/14-es villamosok újpesti szakaszát; örülnék, ha szem előtt tartanák, hogy a legforgalmasabb megállóban, Újpest-Központnál kialakítsanak valamilyen normálisabb átszállási lehetőséget.

Csatoltam egy kis rajzot a megállóról és környékéről. A piros csíkok a korlátokat jelzik, a P betűk a pótlóbusz megállóit, a zöld nyilak pedig az útirányt. Jól látszik rajta, hogy elég messze vannak a megállók, vagy jelzőlámpás kereszteződésen, vagy aluljárón lehet csak odajutni.

Frissítés:

Olvasónk észrevételeire reagálva a BKK az alábbi tájékoztatást küldte: 

Mivel a cikk semmilyen konkrét dátumot nem tartalmaz, ezért a leírtakból arra következtetünk, hogy az eset 2014. december 28-án történhetett. Ezen a napon a 12-es villamos vonalán késtek a járatok, ezért a menetirányító diszpécser úgy biztosította a menetrendnek megfelelő közlekedést, hogy egy központi tartalék autóbuszt indított el a végállomásról. A BKV-Figyelő olvasója feltehetően a 21 órakor az Angyalföld kocsiszíntől induló pótlóbusszal kapcsolatos tájékoztatást hiányolta.

A megelőző napon, december 27-én egy műszaki hiba miatt 20:20-kor Angyalföld kocsiszíntől szintén egy központi tartalék autóbusz indult. Mindkét napon a közeli Rákospalota-Újpest vasútállomáson tartózkodó tartalék autóbusz pótolta a villamost történetesen ugyanazzal a járművezetővel.

A FUTÁR rendszer köztéri kijelzői egyelőre nem különböztetik meg, hogy villamos vagy autóbusz közlekedik. Kollégáink már dolgoznak az egyedi indulásra vonatkozó tájékoztatás megoldásán, ezért a jövőben az adott vonalra irányított pótlóbuszokról külön tájékoztatnak a FUTÁR kijelzői. Az utastájékoztatás rendszeres felülvizsgálatával egyébként is az a célunk, hogy jobban kihasználjuk a FUTÁR-ban rejlő technikai lehetőségeket, teljesebb körben alkalmazzuk azokat éppen azért, hogy elkerüljük a blogban leírthoz hasonló eseteket.

Javasoljuk, hogy aki teheti, használja a Budapesti Közlekedési Központ utazástervezőjét, mely iOS, Android és Windows mobilalkalmazáson is elérhető, és a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére alkalmas. Arról is tájékoztat, hogy történt-e típuseltérés valamelyik indulásban, vagyis autóbusz közlekedik-e egy villamos vagy trolibusz helyett.

Az ügyfelünket ért kellemetlenségért elnézést kérünk.

komment komment Címkék: pótlóbusz megálló Újpest Futár 12-es villamos

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása