BKV-Figyelő

Nem állt meg a busz - a vezető nem emlékszik az esetre

Király Dávid

2015.01.26
12:50

A megállóban rekedt olvasónk, mivel a busz, amire várt megállás nélkül hajtott tovább. Olvasónk rögtön panaszt is tett a BKK-nál. Az esetet kivizsgálták, mivel azonban a buszvezető másképp írta le a történteket, az ügy ennyiben maradt.

Szeretném megosztani a történetem, ami ugyan nem véresen komoly, de érdekesen megmutatja a BKK hozzáállását az ügyfelek panaszához. Másodállásban egy anyaotthonban dolgozom éjszakánként. 2014. december 29-én reggel szerettem volna átmenni a másik munkahelyemre. Elég szűkre szabott az idő, míg átérek, nem késhetek el, így pontosan ki van számítva a közlekedésem.

panaszlevel.jpg

Ezt csak azért írom le, mert így talán érthetőbb a dühöm. A 166-os busz Duna utcai megállójából reggel 7:33-kor kell indulnia a járatnak. Ez a Ferihegy vasútállomás utáni első megálló. A busz meg is érkezett, de a 266-os busz ér ilyenkor előbb a megállóba. Egymás után jött a két busz, beállt a 266-os. Felszálltak néhányan, én maradtam a megállóban, mivel a két járat nem egy vonalon közlekedik.

A 266-os már zárta az ajtót, amikor az odaérkező 166-os megállás nélkül kikerülte és gázt adva elhúzott. Mivel az első ajtó előtt álltam (elsőajtós felszállás van) kiléptem előre és integettem a vezetőnek, de vagy nem látta, vagy nem akarta látni. A 266-os vezetője is csodálkozva nézte, majd kinyitotta az ajtót, intett, hogy szálljak fel, majd elindult, és villogott az előtte haladó busznak, lévén még a következő megállóban, ami közös megálló, utolérhettem volna és átszállhattam volna.

A 166-os busz azonban megállás nélkül tovább hajtott ebben a megállóban is, és a zöld lámpán tovább robogva elment. A 266-os pirosat kapott, így esélyem nem volt, hogy a még közös következő megállóban utolérjem, így leszálltam. Nagyon dühös voltam, ugyanis a 166-os nem egy gyakori járat, hétfő reggel 23 percet kellett várnom a következő járatra. Hideg is volt, tudtam, hogy el is fogok késni, nagyon dühös voltam.

Nem szoktam "panaszkodni", de ekkor felhívtam a BKK vonalát és elmondtam a hölgynek a telefonban mi történt. A stílusával volt némi gond, de nem foglalkoztam vele, én is eléggé morcos voltam. Felvette a panaszom, elmondta, hogy kivizsgálják az ügyet, és majd emailban értesítenek. Ez a tegnapi napon meg is történt. Bemásolom a levelet.

Tisztelt .............! Hivatkozva Társaságunk ügyfélszolgálatán 2014. december 29-én tett bejelentésére, tájékoztatjuk, hogy panaszát az ügyben illetékes BKV Zrt. kivizsgálta. A BKV Zrt. szabályzata szigorúan előírja a megállóhely megközelítését és az utasok felvételének szabályait.

Az esetben érintett autóbuszvezetőt felettesei meghallgatták. Az autóbuszvezető előadta, hogy a jelzett megállóhelyet a szabályoknak megfelelően közelítette meg, nem emlékszik az esetre, de a Duna utcai megállónál különös figyelemmel közlekedik, mert az utasok ott több irányba is mehetnek.

Mivel a bejelentés tartalma és a járművezető álláspontja eltér egymástól, ezért a munkáltatónak nem állt módjában szankciót alkalmazni. A járművezető figyelmét a munkáltatói jogkört gyakorlója nyomatékosan felhívta a mindenkor és minden helyzetben elvárandó szolgáltatói magatartás és az utaskiszolgálás fontosságára. Az érintett dolgozó munkavégzését a munkáltatói jogkört gyakorlója ellenőriztetni fogja, és amennyiben bármilyen szabálytalanságot észlel, fegyelmi eljárást fog kezdeményezni.

Amennyiben panaszának elutasításával nem ért egyet, és azt jelzi felénk, panaszát 5 napon belül a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz továbbítjuk – kivéve, ha válaszlevelében egyértelműen ennek mellőzését kéri – az ügy elbírálása céljából. A vizsgálat lefolytatását követően, annak eredményéről közvetlenül a Nemzeti Közlekedési Hatóság fogja tájékoztatni. Tájékoztatjuk továbbá, hogy panaszának felülvizsgálatát közvetlenül is kérheti a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (1066 Budapest, Teréz krt. 62. Postacím: 1387 Budapest 62., Pf. 30.). A kérelmét a BKV Zrt. ellen kell benyújtania.

Eddig a levél. Tehát meghallgatták a vezetőt, és mivel az ő álláspontja más, ezért elutasítják a panaszom. Kérdezem én, mit vártak? Azt, hogy majd azt mondja, hogy igen, valóban így volt? Megkérdezték vajon a 266-os busz vezetőjét a nagy "vizsgálatban"? Persze, elmondták, hogy tovább vihetem az ügyet. Nem fogom, mert ennyit nem ér meg nekem.

Nem unalmamban telefonáltam (baromi dühösen) a két ünnep közötti hétfő reggel 7:40 körül, nem szórakozásból tettem panaszt. Már a mérgem is kiment, nem lett károm a késésből, csak azóta, de főleg a tegnapi válasz óta kicsit rossz a szájízem a BKK-val kapcsolatban.

Mindezt úgy, hogy a párom évek óta a BKV alkalmazottja, tehát még csak nem is utálom - rengeteg emberrel ellentétben - a céget. Ha gondolják, jelenjen meg a levelem, de csak név nélkül. Nem azért, mert hazudnék, de nem akarom, hogy a páromnak kellemetlensége legyen esetleg belőle.

komment komment Címkék: buszvezető 166-os busz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása