BKV-Figyelő

Anyuka vs. ellenőr: 0-1

Király Dávid

2015.02.11
12:58

Egy másik BKK-s kolléga hibája miatt büntette meg egy ellenőr Bettyt, aki nem is elsősorban a pótdíjazást kifogásolta (hiszen a hibát mindeddig ő sem vette észre), hanem az ellenőr hozzáállását stílusát. A szerda reggeli esetet olvasónk panaszlevélben jelezte a BKK-nak, ezt a levelet közöljük most.

A mai napon 7:58-kor a Népliget metrómegállónál ellenőr munkatársuk munkáját végezve elkérte a bérletemet. Természetesen felmutattam neki, mire ő kérte, hogy a bérletszelvényt (helyesen a bérletigazolványt, a levél további részében ezt javítottam - a szerk.) is ellenőrizhesse. Kezébe adtam a bérlettartót, melyben a bérlet mellett a bérletigazolvány, a MÁV-bérletem és egy apró matrica volt.

makkartya_2.jpg

 A hölgy megnézte a bérletigazolvány érvényességét és azt látta, hogy a lejárat dátuma 2014. május 24. Ezt követően meggyanúsított, hogy a matricát azért tettem bele, hogy a lejárati dátumot kitakarjam. Elmondtam neki, hogy a matricát a gyermekem kapta és azért tettem a bérlettartóba, hogy ne gyűrődjön meg. Sajnos azonban attól fogva a hölgy úgy beszélt velem, mint egy bűnözővel, aki szándékosan akart csalni.

Tudtam, hogy én jogkövetően jártam el és bizonyára egy tévedésről van szó, ezért kértem, hogy adja vissza a bérletigazolványt, hogy én is megnézhessem. Nem adta vissza, hanem kérte a fényképes igazolványomat a bírság kiállításához. Ekkor ellenálltam, mert biztos voltam az igazamban. Erre munkatársuk odaszólította a rendőrségi járőröket. A biztos úr arra kért, hogy nyugodjak meg és adjam át a fényképes igazolványomat.

Időközben a táskámból elővettem a MÁK által kiállított igazolást és próbáltam az igazamat bizonyítani. Elmondtam, hogy SNI-s (sajátos nevelési igényű - a szerk.) gyermeket nevelek, aki után emelt összegű családi pótlékot kapok, melyre 10 éves koráig vagyok jogosult.

Munkatársuk közölte velem, hogy az igazolást kizárólag a bérletpénztárban ülő kolléga tudja elfogadni és mivel én nem érvényesíttettem időben a bérletszelvényt, ezért gondatlanul jártam el. Kioktatott, hogy jobban kellene figyelnem a dolgaimra és fennhangon közölte, hogy milyen régen volt már 2014. május.

Végül – teljesen kiborulva, zokogva - átadtam a személyi igazolványomat, mire kolléganőjük kiállította számomra a bírságról szóló csekket és tájékoztatott, hogy 2 napon belül az Akácfa utcában személyesen intézhetem a továbbiakat, amennyiben érvényesíttetem a bérletigazolványt. Ezt követően visszaadta a bérlettokomat, én pedig udvariatlanul, szitkozódva távoztam.

Odakint belenéztem a bérletszelvényembe és láttam, hogy az érvényesség dátuma valóban 2014. május 24-e, de az azt megelőző dátum 2014. november 12. Minden bizonnyal tehát, amikor 2014. november 24-én érvényesíttettem a bérletigazolványt munkatársuk tévesen írta be a dátumot, 2015. helyett 2014-et írt, visszafelé datálta az igazolvány érvényességét.

Ennek tudatában visszamentem ellenőr munkatársukhoz, hogy jogorvoslattal éljek, hiszen csak félreértésről van szó. Finoman fogalmazva is elhajtott, hogy menjek az Akácfa utcába, őt nem érdekli az eset, nem tud és nem is akar semmit sem tenni az ügyemben.

Ezúton szeretnék panasszal élni önök felé. Munkatársuk udvariatlanul és megalázó módon bánt velem, csaló bűnözőként kezelt azért, amiért egy másik munkatársuk korábban tévesen írt rá egy dátumot a bérletigazolványomra. Úgy vélem, hogy 2015-ben egy demokratikus államban az ilyen fajta ügyfélkezelés elfogadhatatlan!

Semmi többet nem vártam volna el a kolléganőjüktől, csak hogy belássa, valóban egy elírást történt és annyit mondjon, hogy sajnálatosan ő ebben már nem tud mit tenni, forduljak az ügyfélszolgálathoz. Illetve egy bocsánatkérés jólesett volna. Természetesen a fentiek alapján a pótdíjat nem áll szándékomban befizetni és egyetlen lépést sem vagyok hajlandó tenni. Úgy vélem az ügy tisztázása nem az én feladatom.

Kérem, hogy bejelentésemet vizsgálják ki és tájékoztassanak annak eredményéről!

komment komment Címkék: ellenőr bérlet bérletigazolvány lejárat

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS