BKV-Figyelő

Hirdessen a BKV-figyelőn!

BKV figyelő.hu

2007.06.20
22:30

A BKV-figyelő 2007 tavaszán indult, a BKV utasok véleményét, panaszait tárja a nyilvánosság és a cég vezetői elé. Blogunk két év alatt a Blog.hu egyik legsikeresebb civil blogja lett. Az elmúlt időszakban összesen 5 millió egyedi látogatónk volt, ők 8,5 millió oldalletöltést produkáltak. Naponta tehát körülbelül 7 ezer látogatónk és 14-15 ezer oldalletöltésünk van. Ez annak is köszönhető, hogy a blog rendszeresen, szinte minden nap az Index címlapján van. A BKV-figyelő jelenleg a legolvasottabb tömegközlekedéssel foglalkozó blog. Bannerhelyeinket kínáljuk jóval a piaci ár alatt hirdetési felületként a BKV-figyelő és a MÁV-figyelő blogokon.

Idén megváltozott a hirdetési rendszer a blog.hu-n. A BKV-figyelő és a MÁV-figyelő a „Kétpúpú Teve” hirdetési modellt választotta, mely azt jelenti, hogy a blog oldalletöltéseinek felén az Index, a másik felén én helyezhetek el hirdetést. A blogon két reklámhely van jelenleg, amit értékesíthetünk. Egyik az oldalsávban található a legelső helyen, ide egy 160x290 pixeles hirdetés helyezhető el. A másik hely az első poszt alatt található (illetve ha belekattintasz egy posztba, tehát olvasod, akkor a cikk és a kommentek között). Ide egy 310x250 pixeles hirdetés helyezhető. Az itt elhelyezett hirdetéseket naponta körülbelül 7 ezer olvasónk láthatja.

Ha hirdetni szeretne, kérjük keressen meg minket a bkvfigyelo@gmail.com e-mail, vagy a bkvfigyelo@index.hu MSN-címen, és kérjen árajánlatot.

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása