BKV-Figyelő

Troli borított fel egy hölgyet

BKV figyelő.hu

2007.08.23
01:41

T. BKV figyelő!

Felháborító, balesetveszélyes dolognak voltam ma szemtanúja. A 80-as troliról kívántunk feleségemmel átszállni a 81-esre annak Fogarasi úti végállomásán 13:30-kor. Mivel láttuk, hogy a jármű, a 227 sz kocsi bent áll, ezért siettünk. Előttünk szintén sietve egy hölgy haladt. A hölgy kb 2 m-re, mi 3,5-4 m-re lehettünk a kocsitól, amikor a járművezető úrhölgy az ajtókat becsukta. Az előttünk haladó hölgy integetéssel próbálta felhívni magára a figyelmet, hasztalanul.

A kocsi elindult, majd 15-20 m-re megállt, mert nem tudott kikanyarodni a főútra. A hölgy utána sietett. Utolérte, az első ajtón felkopogott. A járművezető megindult és kanyarodásba kezdett. Ezzel a művelettel a hölgyet fellökte, aki elesett, és csak néhány centin múlott, hogy nem került az első kerék alá. A hölgy a földön feküdt, pont a kijelölt gyalogosátkelőn. A járművezető úrhölgy az első ajtót kinyitotta, a legfelső lépcsőről üvöltött a földön fekvő emberre, hogy mi a k**va anyádat képzelsz. Nem próbált segíteni a földön fekvő embernek, a járműről nem szállt le. A hölgy a földön fekve közölte, hogy szerette volna elérni a járatot, de az nem várta meg.

A járművezető úrhölgy minősíthetetlen hangon közölte, hogy nem futottál B+. És takarodj a kocsim mellől. A földön fekvő ember felállt. Ebben a járművezető úrhölgy nem volt segítségére, nem is tett kísérletet erre. Kicsit még káromkodott, majd az ajtót becsukta és eltávozott a helyszínről. Nem érdeklődött az általa fellökött ember esetleges sérüléseiről, mentő szükségességéről. A segítségnyújtás legkisebb jele, vagy erre utaló ténykedés nélkül tovább haladt. Szerintem megdöbbentő, hogy ezt egy járművezető megteheti!!! Megengedhetetlen ez a magatartás, függetlenül attól, hogy az otthagyott utas magatartása sem helyes. Döbbenetes a részvét, a segítségnyújtás teljes hiánya.

Tehát ismételten: 2007. augusztus 22. 13:30 Fogarasi út sarok, 81-es troli végállomása, 227 sz. kocsi.

 Üdvözlettel: Kukac

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS