BKV-Figyelő

Bosszúból fröcsköl a buszsofőr

BKV figyelő.hu

2007.09.08
10:57

Tisztelt BKV figyelő!


A cégnek telefonon történt meg a bejelentés (tudom, hogy semmit sem ér), de azt hiszem érdemes megosztani itt másokkal, hogy kik is azok, akik azzal takarózva követeltek/zsaroltak ki fizetésemelést, hogy ők hány ember életéért felelnek, amikor vezetnek.


2007-09-04-én este 18:45 és 19:03 között utaztam a 85-ős autóbuszon.


Kedves sofőr úr azzal indított, hogy a végállomáson a vezetőfülkében dohányzott, ha jól tudom ez tilos! Az utas sem dohányozhat. Ez lett volna a kisebbik baj. Emberünk egész úton mobiltelefonált! Nem headsettel, hanem rendesen, félkézzel vezette a buszt. (semelyik járművezető, aki esetleg ír ide ne takarózzon azzal, hogy ők milyen jó járművezetők, és ezzel úgymond ezt a tevékenységet legitimizálja egyből!) Ugyanis a KRESZ szabályok szerint a gépkocsivezető vagy bármilyen más járművezető NEM mobiltelefonálhat úgy, hogy a kezében a mobiltelefon. Leszállásnál szóltam a hősünknek, hogy talán RÁ ugyanúgy vonatkozik ez a szabály, mint a nem buszvezetőkre. Mivel telefonált csak némán szavalta kb. "bazd meg" nekem, a szájáról ezt olvastam le. Ezzel nem is lett volna baj, és nem is írtam volna ide, ha ez a kedves ember ezután bosszúból ne hajtott volna bele egy pocsojába, hogy jó alaposan kapjak a ruhámra, pedig a járdaszegélytől 2 azaz kettő méterre voltam.


2007-09-03 az időpont nagyjából hasonló járat szintén.

Másik személyről van szó!
Sofőrünk a végállomáson még bevárt két fiatal viszonylag csinos kislányt, akik nagyban hamburgert ettek, de ez a bevárás máris 1,5-2 perces késéssel indulást eredményezett.
Az Örs vezér térről a Fehér útra a közlekedési lámpa piros jelzésén mentünk át (a kiegészítő zöld lámpa nem világított!) Majd ami ezek után következett, azt semelyik utastársamnak nem kívánom. A sofőr nem tudta tartani a saját sávját, egy kicsi mindig átlógott a másik sávba, tulajdonképpen olyan volt, mintha szlalomoztunk volna. A vasúti híd elött (Aluljáró nevű megálló) szintén a piros lámpán csorogtunk át, miközben az autóknak zöld volt és jöttek is autók rendesen. Ezután a Harmat utca nehéz buszöblei következtek. Beállás a következőképpen zajlott: Először 40-50 km/h-s sebességnél balra rántotta a kormányt a szemebjövő sávba, majd egy másik hirtelen mozdulattal jobbra végül a megállótábla a második ajtó vonalába esett, vagy méghátrébb, és ezt minden megállóöbölnél eljátszotta, a kacsázás a sávban folytatódott.

Ezek után kérdem én hogy hogyan fordulhat ezen emberek fejében meg az, hogy még fizetésemelést kérjenek??? Saját tapasztalataim alapján 10-ből 7 BKV járművezető ilyen!

A végére egy ma reggeli kellemes meglepetés, amit 3-szor is megköszöntem a buszsofőrnek.


Óriási dugó a Gyömrői úton. A Kőbányai út irányába. Odamentem az 51-es busz vezetőjéhez, és megkérdeztem, hogy lenne olyan kedves kinyitni az ajtót, mert gyalog kicsit gyorsabb lenne. A járművezető udvariasan annyit mondott, hogy egy pillanata, csak közelebb áll a járdához, hogy ne törjük ki a nyakunkat. 3 nap alatt sikerült 12 járművezetővel utaznom, abból 5-el problémák voltak, a fent említett 2-ről nem is beszélek, és csak EGY volt, aki előzékeny, megértő és megfelelően empatikus volt!

Hirdetés

A reklámhely kiosztása a blog.hu "Felhasználási feltételek"-nek megfelelően történik!

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása