BKV-Figyelő

Megsértődött a villamos

BKV figyelő.hu

2007.09.10
06:41

hello


Sokat olvasgatom az oldalt, nagyon jónak tartom, és történt velem valami, ami ide tartozik. Az egyik nap megyek haza a 14-es villamossal, és egy olyan sofőr volt, akit még nem láttam. A Lehel téren, mikor jött, hogy beszálljon a fülkébe, éppen két idős úr politizált jó hangosan, és persze a bkv-s soförök is téma volt. Szóval száll fel, hangoskodás, megkérdi az egyik fiatal nőtől, hogy mi ez a zsivaj...erre ő, hogy ááá...csak két papa politizál. Megnézi, látja, hogy jót mulatunk rajtuk, erre mosolyog egyet, és beül a helyére. Az első megállónál már éreztük, hogy furán vezet, ki is szállt, zárja a fülkét, és vigyorogva azt mondja, hogy "na, nekem ennyi elég volt a politikából, idáig bírtam". Persze, mosolygunk rajta, a fiatal lány, még meg is kérdezte, hogy "ugye most csak viccel"? A sofőrünk, persze, csak hiba van, megy, és megjavítja. Két perc múlva visszajött, és mondta, hogy a két úr nem is tudja, hogy ennek a villamosnak lelke van, és ha szídják, akkor nem akar menni. Na, ekkor már mindenki vigyorgott, és mentünk is tovább. A Béke térnél, egy anyuka a gyerekkocsival, meg plusz egy kisgyerekkel fel akart szállni, de nem tudta feltenni, erre
a soförünk kiszállt, hogy várjon, középen sokkal könnyebb, odakísérte, és fel is tette neki a babakocsit.


Kérem szépen, ilyen is van! Nem tudtam megállni, leszállásnál odamentem, és mondtam neki, hogy meg fogom írni a bkv-nak, hogy milyen rendes soför, és hogy adja már meg a nevét, hogy név szerint megemlíthessem. Erre ő, hogy teljesen felesleges, ne fárasszam magam, az ilyesmi úgysem jut el a főnökeihez, de ha igen, akkor sem nagyon érdekli
őket, de azért megmondta a nevét. Kedves X Y villamosvezető úr, köszönöm szépen a kellemes utat, a jó hangulatot önnek, ami az utazásom alatt volt. Remélem, többször látom még a 14-es járaton.


Köszönettel: Hollósi Dorina

komment komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS