BKV-Figyelő

Ellenőrök a mozgássérültek ellen

BKV figyelő.hu

2007.10.02
14:54

Tisztelt Figyelő!

Sokszor segítettem már BKV ellenőröknek, amikor pökhendi, durva, otrombán megnyilvánuló bliccelők igyekeztek előlük meglépni. 2007 szeptember 27-én 12.45-13.00 között azonban olyan undorító fellépést tapasztaltam a Deák téren egy ellenőr részéről, ami teljesen megváltoztatta a BKV ellenőrök iránt érzett lojalitásomat. A kis földalatti felől érkezett egy mozgássérült kislányt toló, külföldi (csak angolul kommunikálni tudó) anyuka. A kezében egy 20-as tömböt tartott, és hozzám fordult, hogy hol tudná érvényesíteni a jegyét. Még szólni sem tudtam, mert az esetet közben kibökte egy sasszemű ellenőr, és azonnal lecsapott rá. 5000 Ft-os pótdíjelismervényt adott át neki azonnal, és közölte, hogy amennyiben a helyszínen nem fizeti ki, rendőrt hív. Az elismervény száma 027439, a pótdíjazás oka és az aláírás olvashatatlan. Az anyukát a Pető Intézetig (Villányi út 67.) kísértem, természetesen mindenütt kezelte a jegyét. Útközben elmondta, hogy a nagy tömeg miatt kerülte el figyelmét a jegykezelő automata. (Ezt magam is megerősíthetem, a kis földalatti felől érkezve bizony ez könnyen előfordulhat, főleg, ha a lépcsőn lefelé gyerekkocsit is cipel az ember!) Közben a nevét is elárulta (W. J.) és elmondta, hogy nem is igazán az esett rosszul neki, hogy a helyszínen ki kellett fizetnie 5000 Ft-ot, hanem az, hogy megszégyenítették, rendőrrel fenyegették, amikor éppen azon volt, hogy kezelje a jegyét. Bűnözőként (le)kezelték, pedig csak segítségre lett volna szüksége. Tudom, hogy a BKV védi ellenőreit, és nincs olyan jogos panasz, amit elismernének, még akkor sem, ha közben az ellenőrt mégis kirúgják. Ezért - bár kevés pénzből, nyugdíjasként élek - viszek az anyukának 5000 Ft-ot, ugyanis az én magyar pofámról ég a bőr, hogy ilyen igazságtalanság történhet a kiszolgáltatott külföldivel. A bunkó ellenőr eközben talán még jutalmat is kap a jutaléka mellé (költsék a koporsójára). Azt is megfogadtam azonban, hogy egyetlen BKV ellenőrnek sem fogok többé segíteni, mert ahogy ők nem tettek különbséget bliccelő és tájékozatlan utas között, én sem teszek különbséget normális és idióta ellenőr között. Ráadásul vesztettek bennem egy állandó bérletest is, mert legalább 2 hónapig nem veszek se bérletet, se jegyet (kb. 6000 Ft). Nem gondolom, hogy kárpótlásul a BKV is eljuttat pl. 5000 Ft értékű jegyet a Pető Intézetbe a károsult részére. A BKV jogászai úgyis megmagyarázzák majd, hogy a büntetés teljesen jogos volt. Lehet, azt viszont én fogom bebizonyítani, hogy az ellenőr kulturálatlan fellépése több kárt okozott, mint amennyi a megtorlásul bezsebelt büntetésből befolyt összeg volt. A pótdíjelismervény egyébként megtekinthető a Pető Intézet (Villányi út 67) bejáratánál lévő faliújságon.

komment komment Címkék: bkv metró ellenőr tájékoztatás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS