BKV-Figyelő

Turistacsalogató ellenőr a Deákon

BKV figyelő.hu

2007.11.05
09:44

Tisztelt BKV ZRt,

a mai napon (2007.11.04.) délután, 14:15 körül megdöbbentő eseménynek voltam tanúja és sajnos szereplője is.

A Deák téren, a 2-es metró mozgólépcsőjénél dolgozó két női ellenőr horgára akadt két angol turista. Bűnük az volt (mint az a későbbi "társalgás" során kiderült), hogy csak két jegyet váltottak, amikor az M3-as és az M2-es használatával próbáltak eljutni úticéljukhoz.

Amire figyelmes lettem: a korábban igen szorgalmasan, azaz embereket a mozgólépcsőről visszahúzó kolléganőjük (körülbelül 160 centi, középhosszú szőke hajú, szemüveges, foghíjas; az azonosítószámát nem figyeltem meg, talán nem is volt látható) emelt hangon beszél a két turistával. Egy lépéssel közelebb húzódva már azt is hallottam, amit azok mondtak: hogy a jegyek vásárlásakor megkérdezték az árust, hogy mire van szükségük, és szabálytisztelő emberekként meg is vásárolták a kapott információk szerint megfelelő mennyiségű (4db) jegyet, majd abban a boldog (naiv) hitben kezdték meg utazásukat, hogy az a négy jegy elég is lesz az oda-vissza útra. Mivel kolléganőjük csak az oszlopra kifüggesztett Utazási feltételekre mutogatott nekik bőszen, gondoltam, hátha a nyelvi nehézségek leküzdésével megoldható lenne ez a kis vita. (Nem csak a turisták lehetnek naivak.)

Már amikor megkérdeztem, hogy segíthetek-e, modortalan elutasításban részesültem (nem emlékszem a rám zúdított durvaságok mindegyikére, de néhány kifejezés megragadt): "Mit akar itt maga, menjen a dolgára", és "Menjen innen, nem kell az okoskodása", illetve egypár apróbb káromkodás. Valamivel udvariasabb válaszra számítottam, ám sebaj, a két turista örömmel fogadott. Nekem is elmesélték pár szóban kalandjukat, illetve hogy ők jóhiszeműen vették volna igénybe a 2-es metrót is, és a helyzet megoldásaként nagyon szívesen felmennek a jegykezelő gépekhez, hogy érvényesítsék a maradék két jegyüket. (Hogy ezt miért nem tehették meg: az ellenőrnő kezében volt mind a négy jegy, a két kezelt és a két kezeletlen is.)

A javaslatot továbbítottam kollégájuk felé is, de kiderült, hogy bár nem beszél angolul, érteni meglehetősen jól ért. Ekkor következett az újabb kultúrsokk (a teljesség igénye nélkül): menjek a jóq* anyámba, meresszem másutt a nagy *ggemet, ne szóljak bele, majd ismételt kérdésemre, hogy ugyan miért ne lehetne rugalmasan kezelni az esetet, miért ne mehetnének fel a mozgólépcsőn jegyet kezelni, azt a választ kaptam, hogy "mert Józsi sem mehetett el Kalocsára". (Ez utóbbit így, ahogy írom, rá is kérdeztem még egyszer.) Felvilágosított továbbá, hogy nem én vagyok itt a főnök, ellátja a bajomat (el is hittem róla), majd a korábbi litániából idézett egypár örökzöld részletet (anyuról, a testalkatomról, az észbeli képességeimről, satöbbi.) A vele dolgozó kolléganőjének is odaszólt (aki két méterre foglalkozott egy másik utassal), hogy "nézd már, mit baszakszik ez itt". Örömmel jelenthetem, hogy a másik ellenőrnő méltó volt mentorához. Szókincsük szinte 100%-ig egyezett. A véleményük is.

Körülbelül ezen a ponton futott be a barátom, akire vártam. Az esemény pár másodperces figyelése után azt javasolta, hogy menjünk, és mivel mást nem tehettem, elindultunk. Ekkor megütötte a fülemet az illemprofesszor végső kinyilatkoztatása: "Kifizetik az ötezer forintot és mehetnek." Eddig se hittem ugyan, hogy a BKV elveinek betartatásáért vívott keresztes hadjáratba ütköztem volna, ez azért már nagyon sok volt. Úgyhogy visszafordultam, és szóltam a turistáknak, hogy pénzt a világért se adjanak nekik. Ebben egyetértettek. Kolléganőjük utolsó szóáradatát már eleresztettem a fülem mellett, de az értelmét felfogva igen csúnyát mutattam neki.

Kérdéseim:
- miért alkalmaznak ilyen alávaló, udvariatlan, durva, egyszóval
teljességgel alkalmatlan embereket?
- miért nem tesznek semmit az ilyen esetek elkerülésére?
- nem érdekli Önöket, hogy egy ilyen esettel mekkora kárt okoznak?
- miért csak a szokásos sablonlevelet fogom kapni?

Ezt a levelet a BKV Figyelő és a Tékozló Homár című fogyasztóvédelmi blogoknak is elküldöm (lásd címzettek).

Üdvözlettel,
Tomka Ildikó

komment komment Címkék: budapest bkv metró ellenőr panasz

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS