BKV-Figyelő

Észrevétel a bérletről

BKV figyelő.hu

2008.01.07
11:23

Kedves BKV figyelő!

Tegnap végre sikerült egy olyan pénztárnál megvennem a bérletemet, ahol "csak" 15 percet kellett sorban állnom. Meglepődve láttam, hogy a pénztáros kézzel(!) írja rá a dátumot piros filctollal a bérletre! Amikor odaakarta adni, el is maszatolta, ezt félretette, ráírta egy másikra. Ezen a végző dátumot rontotta el egy kicsit mert 6-át kezdett írni (6-ától kértem a bérletet), majd átírta 5-re. Megkérdeztem, hogy szerinte nem fognak az ellenőreik ebbe belekötni, hogy esetleg én hamisítottam? Csodálkozva mondta, miért kötnének bele? Kérdeztem nincs bélyegző, amivel rá lehetne nyomni a bérletekre a dátumot, az nincs felelte!

Teljesen hihetetlen, hogy a mai világban , ilyen általunk megfizetett árak mellett, még arra is képtelenek, hogy a pénztárosaiknak néhány darab (hiszen alig van nyitott pénztáruk!) bélyegzőt vegyenek!! nem képesek több pénztárat nyitni (minden helyen, ahol eddig próbáltam venni, a meglévő pénztárak fele volt nyitva), és arra sem képesek, hogy egy ablak csak a számlás ügyfelekkel foglalkozzon, esetleg (2008-at írunk!!), központi adatbázissal ellátott, számítógépes rendszerrel számlázzanak, amely esetben aki már volt ott egyszer, annak csak ki kellene nyomtatni a számlát, ne kézzel kelljen szegényeknek irogatniuk!

Talán kicsit kevesebb milliósfizetést, jutalmat kellene a vezetőségnek felvennie, így lenne pénz arra, amire kell.

Még megemlíteném azt az apróságot, hogy a 8300 forintos bérletemért FŰTETLEN  41-es villamoson utazhatok. A szerelvény teljes hosszán 2-3 ülésrész mellett van fűtőtest, a villamos többi része hideg!!

Üdv.
Janovics Andrea

komment komment Címkék: budapest bkv bérlet észrevétel bkvfigyelő pénztárak

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS