BKV-Figyelő

Így közlekedhet pénteken

BKV figyelő.hu

2008.04.17
16:33

Aki pénteken belátható időn belül el kíván jutni céljához, az válassza a gyaloglást, a biciklizést, a vonatozást vagy ezek kombinációját. Persze lehet Volán buszokkal és a BKV alvállalkozóinak buszaival is utazni, de csak azoknak, akik szeretnek órákat dugóban állni.

A fővárosban kevés a kerékpárút, mégis ez a leginkább használható közlekedési eszköz sztrájk idején. Ehhez az időjárás inkább reggel kedvez majd, délután eshet.

A biciklizés kombinálható a vonatozással. A személyvonatok mindegyikén szállítható kerékpár, 50 kilométeres távolságig, azaz Budapesten belül bármely viszonylaton 190 forintért. Ehhez természetesen hozzáadódik a kerékpáros menetjegyének ára.

A BKV éjszakai járatai péntekre és szombatra virradó éjszaka is teljes üzemidejükben menetrendszerint közlekednek. Aki tehát gyorsan és biztosan célba akar érni, induljon el hajnali háromkor.

 A taxik várhatóan egész nap foglaltak lesznek, részben a sok rendelés, részben a dugó miatt. Erre tehát nem lehet számítani, még akkor sem egészen biztosan, ha a taxis társaság esetleg visszaigazolta a kérést. Az autózás várhatóan ellehetetlenül ismét a Hungária körúton és azon kívül, a városba vezető szinte valamennyi főúton. Az előző BKV sztrájk alkalmával a szokottnál egy-másfél órával hamarabb dugulni kezdett a város, várhatóan ez most még korábban bekövetkezik, és már reggel hatkor sem lesz minden útvonalon egyenletes a haladás.

Más részről a közlekedési társaságok arra számítanak, hogy aki csak teheti nem megy pénteken a városba. Az iskolások és a dolgozók egy részének elmaradása miatt nem várható zsúfoltság sem a Volán, sem a MÁV Start járatain. Így a Budapesten belül vonatra vagy sárga buszra szállók várhatóan felférnek a járatokra.

A Volánbusznál mentesítő járatok szükség szerinti forgalomba állításával igen, a menetrend, az útvonalak vagy a megállók változtatásával nem készülnek holnapra. Ez azt jelenti, hogy a városhatárt átlépő Volánbuszok a hivatalos, interneten is elérhető menetrendjük szerinti megállókat használják. Azok a járatok, melyek csak leszállás céljából állnak meg egy megállóban, a férőhely erejéig elvileg vehetnek fel utast. A sárga buszokon a BKV bérletek is érvényesek.

A MÁV START sem tervezi a menetrendjének változtatását és sztrájk sem lesz. Így a III., IV., X., XI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXII., XXIII., kerületekből jellemzően félóránként közlekedik vonat a Déli, Keleti vagy Nyugati pályaudvarra. A Keleti és Kelenföld között 5:40 és 19:40 között kétóránként jár vonat, Kelenföldről a Keletibe 6:49, 7:33, 9:03, 12:03, 14:03, 16:03, 18:03, 21:03, 22:39 a piros hetest kiváltó vonatok indulási ideje.

A Nyugati – Újpest – Óbuda útvonalon 18:20 perckor indul az utolsó vonat. Ezt követően az Újpesti vasúti híd lezárása miatt vonatpótló autóbuszok közlekednek a Nyugati és Óbuda vasútállomás között a Margit-híd és az Árpád-híd budai hídfőjénél megállva.

A legrosszabbul a II., XII., XV., XVI. és részben a XI. kerületben lakók járnak a sztrájkkal. A II. és XII. kerületek lakói egyedül a Budakeszi felől a Moszkva térre közlekedő Volánbuszokra számíthatnak. Igaz Hűvösvölgy és Széchényi-hegy között 9:05 és 16:05 között óránként közlekedik majd a Gyermekvasút, amely a Szépjuhásznénál metszi a Budakeszi utat, ahol a Volánbuszok is megállnak. A XVI. kerületiek leginkább abban bízhatnak, hogy ismét lesz néhány sztrájktörő a gödöllői HÉV-nél, valamint utazhatnak a Cinkota felől a Stadionokhoz közlekedő Volán buszokkal is.

A XI. kerületben közlekednek az ottani szerződéses járatok, így a 14-114-es, 41-es, 41 gyors, valamint a villamospótlók. A XV. kerület nagy részéből viszont csak jelentős gyaloglással érhető el vasútállomás vagy Volán buszmegálló, ők a piros 170-es busszal mehetnek át Újpestre, illetve abban reménykedhetnek, hogy a sztrájktörő buszvezetőket ismét a 73-asra küldi ki a BKV.

A BKV alvállalkozói a sztrájk ideje alatt is közlekednek. E járatok zöme Dél-Budán és Újpesten közlekedik. A jelentősebb ezek között a Káposztásmegyer – Újpest – Keleti útvonalú 30-as viszonylat, Budaörsről a Móriczra a 40-es gyors, az Újpest-Központ és az Árpád-híd közötti 120-as, a Budatétény, illetve Budafok és a Kosztolányi Dezső tér között a 14, 114, 250-es járatok, a Deák tér és a kelenföldi Etele tér közötti villamospótló buszok, valamint a 83-as trolipótló. További alvállalkozói járat még Dél-Budán a 13-as, 113-as, 41-es, 41-es gyors, az 50-es, 58-as, 87-es, 88-as, 87A, 150-es és a 187-es, Újpesten a 147-es, 170-es gyors. A felsorolt járatok egy része a közúti torlódások miatt a menetrendjében szereplőnél lényegesen ritkábban fog közlekedni a nap jórészén.

Index

komment komment Címkék: budapest index cikk közlekedés bkv sztrájk

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS