BKV-Figyelő

Nem mindig az autós a hibás

BKV figyelő.hu

2008.04.17
21:55

Kedves Figyelő!

Az aktuális postban: "Paraszt autósok hete", olyan autósok kerülnek a célkeresztbe, akik szabálytalanul kerülnek a BKV járműveinek útjába.

Azonban ez még mind hagyján, hiszen ilyenkor az utasok részéről a sofőr felé áramló negatív energiák bizonyára megkeserítik az illető napját. És persze fémdarálót minden BKV jármű elejére.

Azonban essék szó arról is, hogy nagyon sok hely van, ahol az autósok szabályosan kerülnek (effektíve parkolnak) a villamos elé. Például a Szent Gellért tértől dél felé 2x1 sávos az út, 2x1 sáv villamossal a közepén. Egy ideje 2x2 sávnak tekintik az autósok, vagyis már nem csak a buszok járnak a villamossíneken, de jellemzően autósok is. Ami még nem lenne akkora baj, ha járnának, de általában dugó van, tehát állnak. Így a kötött pályás közlekedés egyik utolsó előnye is elvészni látszik Budapesten: nevesül hogy zárt. (Gyors a sínek állapota, környezetbarát a szórt homok keltette porfelhő, modern és csendes a pénzügyi keretek szűkössége miatt nem lehet.)

Mivel még soha nem láttam ott forgalmat terelgető juhászt rendőrruhában, feltételezem, hogy ez így van kitalálva, megtervezve.

Mint ahogy a Bartók Béla utat is keskenyíteni akarják 2x1 sávra a Móricz Zsigmond körtér és a Szent Gellért tér között, plusz a villamos. (Egyenes következtetés: a 7-es buszcsalád megszűnése középtávú terv.)

Ezek nem BKV-tervek, legfeljebb az érdekérvényesítés hiányossága. Ez fővárosi közlekedésszervezés. Kit is keressünk ez ügyben?

Üdv:
András

komment komment Címkék: budapest bkv autó villamos utas észrevétel bkvfigyelo

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS