BKV-Figyelő

Tegyenek rendet a Moszkva téren

BKV figyelő.hu

2008.04.22
10:23

Tisztelt BKV!

Minden nap utazok a 2-es metróval a Blaha Lujza tér és a Moszkva tér között. Mióta bevezették a biztonsági őrös beléptetést, csak negatív tapasztalataim voltak. Kollégájuk rendszeresen tépi ki a kezemből a bérletet, hogy megnézze, érvényes-e, melyet minden böffentés nélkül visszaad.

Tegnap este (április 21.) 18:00-kor haladtam a mozgólépcső felé a Moszkván, amikor a következőt tapasztaltam:

3 fő biztonsági, 1 nő és két férfi teljesít szolgálatot, melyből csak az egyik dolgozik. Szegény szemüveges kisöreg nézte sorra az emberek bérletét és jegyét, miközben a másik fiatal srác biztonságihoz odament egy hölgy (talán a barátnője) csókolgatni kezdte, falták egymást, majd odébb mentek. A srác leszedte a karszalagját, kivonta magát a forgalomból, majd a hölgy is eltűnt.

Tényleg sajnálom az idősebb urat, aki ezek után egyedül dolgozott, de láttam benne az akarást, így egy dicséretet mindenképp megérdemel.

Amennyiben nem hisznek nekem, a mozgólépcsőt figyelő kamera felvételeit nézzék vissza, ugyanis az egész eseményt rögzítenie kellett, hisz jól láthatóan azt a részt figyeli.

Kérdésem már csak annyi lenne, hogy önöknél az Akácfa utcában is ilyen a munkamorál? Elképzelem, ahogy az ügyfélszolgálati asszisztens feláll az asztalra és miniszoknyába táncol, közben a munkatársának a férje betör az irodába, és kicsábítja röpke percekre. Önök szerint ez lenne a normális?

Arra szeretném kérni Önöket, hogy az üzletszabályzattal együtt, hozzák nyilvánosságra azokat a papírokat, amiben le van írva, hogy az ellenőrzést végző személyeknek mik a kötelességeik, milyen szabályoknak kell, hogy megfeleljenek, és adott helyzetekben miképp kell cselekedniük.

Reakciójukat előre is köszönöm!

komment komment Címkék: budapest bkv metró ellenőr moszkva tér biztonsági

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS