BKV-Figyelő

Utasok orra előtt csukta be az ajtót

BKV figyelő.hu

2009.03.27
12:20

Ma 11:20 körül volt szerencsém utazni a képen látható 47-es villamossal. A villamost egy fiatalabb férfi vezette, én a Galvani utca és a Bocskai út között utaztam vele. Már az utazás elején feltűnt, hogy a vezető nem igen hagy időt az utasoknak a le és felszállásra, de három megállóban is megszívatta az utasokat.

A futó utasokkal babrált ki. Direkt megvárta, hogy a távolabbról érkezők odaérjenek a villamoshoz, majd amikor az „ügyfél” 2-3 méterre volt az ajtótól megszólaltatta az indulásjelzőt, és zárta is az ajtókat. Az utazni szándékozók anyázással és mutogatással jelezték a villamosvezetőnek a nemtetszésüket. Vissza persze sosem nyitott ajtót, mert a játék lényege az utas megszívatása volt. A BKV belső szabályzata kimondja*, hogy minden embert meg kell várni, akin az utazás szándéka látszik.

A vezető egyébként feleslegesen sietett, mert a Bocskai úti lámpánál több perces várakozásra kényszerült, mert az előtte haladó 18-as villamost utolérte. Egy utas meg is jegyezte, hogy „Ezért megérte sietni”.


*BKV: A forgalmi utasításunk kimondja, hogy a járművezető köteles a megállóhelyen minden olyan utast megvárni, akinél az utazási szándék észlelhető.

komment komment Címkék: budapest kép bkv villamos panasz észrevétel vezető bkvfigyelo 47 es

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása