BKV-Figyelő

A nyugdíjasoknak nem tetszik az első ajtós rendszer

BKV figyelő.hu

2009.06.02
13:10

Emlékeztek még, mit mondtam néhány hete, amikor vitát indítottam az első ajtós rendszerről? Azt, hogy biztos vagyok benne, hogy ha a BKV látja az utasok támogatását, lépni fog az ügyben. A támogatás megvolt, az olvasók számottevő része kiállt a rendszer mellett, ezt látták a BKV-nál is. A jóslatom bevált. A BKV a mai napon több, kisebb forgalmú vonalon bevezette a rendszert. Hogyan fogadták az utasok? Volt a késés? Szilágyi Károllyal, a BKV szóvivőjével ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Mától a kisebb forgalmú vonalain a BKV bevezette az első ajtós felszállást. A 87-87A, a 187-es illetve a 141-141A járatokon csak az első ajtónál lehet felszállni, ahol érvényes jegyet, bérletet fel kell mutatni. Az, aki nem rendelkezik érvényes utazási igazolvánnyal, az a járművezetőnél jegyet válthat 400 forintért. A jegyeket és a bérletek érvényességét a buszvezető (és kezdetben az első ajtónál álló jegyellenőr) vizsgálja majd. Leszállásra továbbra is a 2. és a 3. ajtó használható. Ezeket az ajtókat 1-1 biztonsági őr felügyeli, hogy a leszálló utasokon kívül más ne használhassa. Ezek az őrök segítik a babakocsival, kerekesszékkel l közlekedőket a felszállásban. A cég szerint a rendszerre való átállás nem lesz zökkenőmentes, főleg a reggeli és a délutáni csúcsban, ezért az utasok türelmét és megérését kérik. A rendszer bevezetése, működtetése közös érdekünk. (Az őröket a BKV átcsoportosította, úgy, ahogy az ellenőröket is, így a rendszer bevezetése nem járt plusz költségekkel)

Az első nap tapasztalatai azt mutatják, hogy a fizető (tehát a jeggyel vagy bérlettel rendelkező) utasoknak tetszik a rendszer, az ő visszajelzésük teljesen pozitív. A nyugdíjasok és a bliccelők voltak azok, akik beszóltak a BKV-s kollégáknak, így fejezték ki nemtetszésüket.


Jegyed van?

Szilágyi Károllyal mi is kipróbáltuk ma az új rendszert a 141-es vonalon. Az utasok többsége már az első ajtónál tömörült, többségük a bérletét is elővette már a megállóban, ami azt mutatja, hogy felkészültek, tudtak a változásról. A cég a megállókban és a járműveken is tájékoztatókat helyezett el, a járművek 2. és 3. ajtajánál behajtani tilos tábla és figyelmeztető szöveg tudatja az utasokkal, hogy ott tilos a felszállás.

Egy buszvezető szerint ezen a vonalon 5-10 perccel nőtt a menetidő, általában azért, mert vannak, akik a busz lépcsőjén keresik a táska mélyén lévő bérletet (első nap ez természetes), Szilágyi szerint, ha az utasok megszokják a rendszert, és már a megállóban előveszik a bérletet, akkor a menetidő csökkenni fog. A cég már tervezi a rendszer bővítését, de egyelőre az utasok visszajelzésére kíváncsiak.

komment komment Címkék: budapest kép bkv busz változás javaslat észrevétel bkvfigyelo első ajtós rendszer

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS