BKV-Figyelő

Hatszáz gyanús tanácsadói szerződés a BKV-nál!

BKV figyelő.hu

2009.10.09
12:40

BUDAPEST - Láthatják, hogyan tízszerezték meg az egyik igazgató ?zetését szó szerint egyetlen tollvonással. Megszereztük Futó Sándor ügyvezető igazgató szerződését, amelyben golyóstollal egy nullát toldottak a ?zetéséhez, így lett 30 ezer forintból 300 ezer forint. Még csak aláírással sem igazolták a javítást.

Futó Sándor másfél évvel később koordinációs főtanácsosként folytatta pályafutását az Akácfa utcában, immár 890 ezer forintért, 150 százalékos garantált prémiummal, ebbe a szerződésébe már nem irkált bele senki golyóstollal. Többek között ezt a két szerződést is vizsgálja a rendőrség a BKV új vezérigazgatójának feljelentése nyomán.


Megtízszerezve Golyóstollal egy nullát írtak Futó Sándor szerződésébe,
így lett 300 000-es bére


- További 40 igazgató pénzét polgári peres úton követeljük vissza, köztük Szalainé Szilágyi Eleonóra volt személyzeti igazgató 100 millió forintos végkielégítését is - jelentette be Sziebert György, a BKV jogi igazgatója. - Ezek a szerződések eleve botrányosan magas összegek felvételét tették lehetővé, de több mint negyvenen még ennél is nagyobb végkielégítéssel és prémiummal távoztak - számolt be Vitézy Dávid, a felügyelőbizottsági testület ellenzéki tagja a belső vizsgálat eredményeiről.

A testület a következő hónapokban 600 gyanús tanácsadói szerződést vizsgál át, amelyeket még Regőczi Miklós volt kommunikációs igazgatósága alatt kötöttek. - Volt, aki évekig havi 250 ezret kapott azért, hogy vizsgálja a BKV megítélését a diákok körében, de semmiféle teljesítményigazolás nem készült. Az is gyanús, hogy tízmillió forintokat ?zettek ki külsős cégeknek például nyílt napok szervezéséért. Pedig egy ilyen nyílt nap csak abból áll, hogy megnyitják a garázsokat az utasok előtt - sorolta az

(Blikk - V. J. Z.)

komment komment Címkék: budapest tanácsadás cikk bkv blikk botrány kifizetés szerződések

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása