BKV-Figyelő

Kocsis István jelentősen átalakítaná a BKV-t.

BKV figyelő.hu

2009.11.11
11:50

Jelentősen átalakítaná Kocsis István vezérigazgató a BKV szervezetét és működését, de a társaság tagadja, hogy egy újonnan létrehozandó stratégiai posztra visszatérne a céghez a Kocsis bizalmasának számító Molnár László. Őt áprilisban menesztették főtanácsadói posztjáról, de úgy tudjuk, felmerült a neve, mint a több fontos területet felügyelő, újonnan létrehozandó törzskari igazgatóság lehetséges vezetője.

Nőhet jövőre a BKV vezetői apparátusa: a Kocsis István vezérigazgató által elképzelt – lapunk birtokába került – új szervezeti és működési struktúra szerint a jelenlegi három vezérigazgató-helyettes helyett négy lenne, illetve eggyel nőne az igazgatók száma is, miután létrehoznák a külön biztonsági igazgatóságot. Újdonság, hogy a vezérigazgató közvetlen felügyelete alatt álló szervezeti egységek száma ugyan csökken – így kevesebb középvezetővel kell Kocsisnak egyeztetni és napi kapcsolatot tartani –, viszont a továbbra is a közvetlen irányítása alá tartozó gazdasági, műszaki és közlekedési igazgatóság mellett létrehoznák az ugyancsak egy vezérigazgató-helyettes által irányított törzskari igazgatóságot.

Ez a szervezeti egység több, fontos operatív területet olvasztana magába. A vezetői értekezleten már „átment” új struktúra alapján meglepő módon a jövőben saját titkársága sem tartozna Kocsis István felügyelete alá, azt is a törzskari igazgatóság irányítaná. Ez is azt igazolja, hogy az eddig nem létezett törzskari vezérhelyettes befolyása igen jelentős lenne. Az ő irányítása alatt állna a szintén újonnan létrehozott külön biztonsági igazgatóság, amely a tervek szerint a cég „belső védelmi” rendszerének kialakítását kapja feladatul. Ugyancsak ide tartozik majd az utóbbi hónapokban a végkielégítési botrányokkal kapcsolatban sokat emlegetett humánpolitikai, továbbá a kommunikációs igazgatóság.

Úgy tudjuk, a törzskari vezető bizalmi posztjára felmerült Molnár László neve. Őt Kocsis kevéssel hivatalba lépése után – megbízási szerződéssel – vitte a céghez. A később a főváros által elvetett holdingkoncepció kidolgozásában aktív tanácsadót az idén januártól főállásban alkalmazta a BKV, a Kocsiséval megegyező – havi bruttó 1,42 millió forintos fizetés és 150 százalékos prémium – juttatásért, amihez bérelt lakás is járt. Áprilisban úgy menesztették, hogy nem vette fel a neki járó mintegy 40 milliós végkielégítést. Molnár korábban a Kocsis által vezetett Magyar Villamos Művek (MVM) csoporthoz tartozó Paksi Atomerőmű gazdasági vezérigazgató-helyettese, továbbá az MVM főtanácsadója volt.

A BKV-nál érdeklődésünkre közölték: a szabályzattervezet még nem nyerte el végleges formáját, hiszen a szakszervezeti egyeztetést követően még az igazgatóságnak is jóvá kell hagynia. Székelyné Pásztor Erzsébet kommunikációs igazgató azt pedig cáfolta, hogy Molnár László törzskari vezetőként visszatérne a céghez.

(Lengyel Tibor - Népszava)


BKV: Nincs szó nagymértékű átalakításról

A Népszava mai, november 11-i lapszámában közölt "Átszabná Kocsis a BKV-t" című írásában egy belső munkaanyagból kiragadva téves következtetéseket vont le.

A cikkel kapcsolatban az alábbi megállapításokat tesszük: az említett szervezeti és működési szabályzatra munkaanyag készült, amelyből több verzió létezik. E verziók egyeztetése most van folyamatban. A Népszava birtokába feltehetően e verziók egyike került, mely nem végleges tervezet, így abból további következtetés nem vonható le. A Szervezeti és Működési Szabályzat tervezet véleményezése és konzultációja a szakszervezetekkel a jövő hét elején várható, és a BKV Igazgatóságának is jóvá kell hagyni az anyagot.

A végleges szervezeti és működési struktúra elfogadását követően természetesen időben tájékoztatjuk a nyilvánosságot.

2009. november 11.

komment komment Címkék: budapest cikk bkv népszava átalakítás kocsis

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása