BKV-Figyelő

Antal Attila házi őrizetbe kerül

BKV figyelő.hu

2010.01.29
13:20

Házi őrizetbe helyezte a bíróság Antal Attilát, a BKV egykori vezérigazgatóját, a Vértes Volán Zrt. jelenlegi vezérigazgatóját. A tárgyalás pénteken reggel kilenc órakor, a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületében kezdődött.

A BKV volt vezérét is a különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt Szalainé Szilágyi Eleonóra - volt humánpolitikai igazgató - és társai ellen folyó bűnügy kapcsán gyanúsították meg hűtlen kezelés miatt. A Fővárosi Főügyészség indítványozta a házi őrizet elrendelését a bíróságon. Antal Attilának a következő heteket Budapesten, egy XI. kerületi címen kell töltenie.

Antal Attila, a közlekedési vállalatot 2007. január 1. és 2008. április 17. között vezető vezérigazgató a gyanú szerint súlyosan megszegte vagyonkezelési kötelezettségét: szükségtelen és indokolatlan vállalkozói és megbízási szerződéseket kötött, illetve indokolatlanul magas végkielégítéseket engedélyezett.

A rendőrség házkutatást tartott kedden a BKV székházában, mert a társaságtól a nyomozáshoz kért iratok és a valóban megkapott papírok között különbségek mutatkoztak. Ezzel egy időben hallgatták ki gyanúsítottként a volt vezérigazgatót, majd hűtlen kezelés gyanújával őrizetbe is vették.

(FH)

komment komment Címkék: budapest bkv botrány brfk antal attila fh végkielégítés bkkb

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS