BKV-Figyelő

Ismét közterület-felügyelőket vet be a bliccelők ellen a BKV és a BKK

BKV figyelő.hu

2011.07.03
20:34

A főváros vezetése és a Budapesti Közlekedési Központ által kezdeményezett, majd az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás alapján a budapesti tömegközlekedési eszközökön 2011. január 11-étől a közterület-felügyelők is részt vesznek a jegyellenőrzésben. A megállapodás alapján január 11-étől 3 hónapon keresztül a közterület-felügyelők ? természetesen előzetes képzést követően ? a BKV-ellenőrökkel közösen láttak el szolgálatot.

A közös fellépésre a Rákóczi úton közlekedő autóbuszjáratokon (így a 7, 7E, 173, 173E jelzésű autóbuszokon), továbbá 4-es és 6-os villamosok teljes vonalán került sor. Az ellenőri feladatokat továbbra is a BKV ellenőrei látták el. A közterület-felügyelők, mint igazoltatásra jogosult hivatalos személyek abban voltak a segítségükre, hogy azokat a jegy- vagy bérlet nélkül utazókat igazoltatták, akik az ellenőröknek nem voltak hajlandóak személyazonosságukat arra alkalmas, hivatalos, fényképes igazolvánnyal igazolni (így például személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy jogosítvánnyal). Az igazoltatás megtagadása esetén pedig rendőri közreműködést kért az eljáró felügyelő, olvasható a BKK mai közleményében.

A BKK 2011-től több újítást vezetett be az értékesítési és ellenőrzési rendszerben, melynek részeként 15 év után először nem emelkedtek Budapesten a tömegközlekedés jegyárai és szigorúbb volt az ellenőrzés a közterület-felügyelők bevonásának köszönhetően. Ezen intézkedések eredményeként sok év után először ismét növekvő tendenciát mutatnak a jegyárbevételek, tehát az áremelés elmaradása és az ellenőrzés szigorítása beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A Fővárosi Közterület-felügyelet jegyellenőri támogató feladatát a BRFK-val szoros együttműködésben végezte. A közös ellenőrzések nemcsak a potyázók számának csökkenését eredményezték, de azt is, hogy most már a jogkövető, azaz jeggyel vagy bérlettel rendelkező utazóközönség is igényelte munkatársaink közreműködését. A korábbi 3 hónap pozitív tapasztalatai és eredményei alapján döntött úgy a főváros vezetése, hogy júliusban folytatni kell a januárban megkezdett közös feladatellátást.

A mostani közös akció 2011. július 4-én, hétfőn indul, két műszakban folyik majd a munka, reggel 6 és este 8 óra között. A próbaüzem sikere után mostantól már 50 közterület-felügyelő vesz részt a jegyellenőrzésben, létszámukat pedig a jövőben még tovább tervezzük majd növelni a tapasztalatok alapján. Természetesen továbbra sem a pótdíjazás a cél, hanem a viteldíj-fizetési hajlandóság ösztönzése, azonban ehhez az ellenőrzés szigorítására és a pótdíj-fizetés elkerülhetőségének korlátozására van szükség. A szabályosan, jeggyel, bérlettel vagy jogosan ingyenes utazók felé is tartozunk azzal, hogy ne lehessen a pótdíj megfizetése elől kibújni bliccelőként. A közterület-felügyelők nem csak a jegyellenőrzéseknél nyújtanak majd segítséget. A tömegközlekedési járműveken való jelenlétükkel az utasok biztonságérzetét is növelik, hiszen a felügyelők felléphetnek a zsebtolvajokkal, illetve a rongálókkal, randalírozókkal szemben is. Az ellenőrzésre  most is a járműveken elhelyezett matricákkal, valamint szóbeli tájékoztatással hívják fel a figyelmet. Hamarosan 31 járatra terjed ki a közös munka.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Közterület-felügyelet a jövőben is fenntartja a szoros együttműködést, számos területen folyik tovább az együttműködés, így például a teherforgalmi behajtási díjak ellenőrzésénél, vagy a taxiállomás-használat ellenőrzésénél.

komment komment Címkék: bkv busz közlemény büntetés villamos bérlet jegy pótdíj fkf bkk közterület-felügyelő

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS