BKV-Figyelő

Rászabadította a BKV a feldühödött Újpest szurkolókat a metró utasaira

BKV figyelő.hu

2011.10.24
15:25

János az alább olvasható panaszlevelét a BKV ügyfélszolgálatának szerette volna elküldeni, de a levél elküldését a cég weblapja többszöri próbálkozás után is visszautasította. Olvasónk nem érti, hogy a BKV a szombati FTC-Újpest meccs végével miért szabadított rá több száz feldühödött szurkolót a metró utasaira, miért nem indítottak el értük Kőbányáról el teljesen üres szerelvényt.

Mint az alábbi beszámolóban olvasható, a metró utasokkal indult a Kőbánya-Kispesti végállomástól, ahol semmilyen tájékoztatás nem hangzott el arra vonatkozóan, hogy a vonatról a Nagyvárad térnél majd le kell szállni. Mivel a szerelvény a Nagyvárad tértől egészen Újpestig nem állt meg, azoknak az utasoknak, akik nem akartak a végállomásig focidrukkerekkel utazni, le kellett szállniuk. De ez nem volt egyszerű:

Tisztelt BKV Zrt!

2011.10.22-én a 16 éves fiam érvényes bérlettel utazott az M3-as metrón. Felszálláskor semmilyen különleges információ nem hangzott el. A metró a Népliget megálló előtt több percig várakozott az alagútban, majd bemondták, hogy  a Népligetnél nem áll meg a szerelvény a véget ért FTC-Újpest meccs miatt. Számomra már ez is problémás, de nem ezzel van gondom.

A Nagyvárad tér előtt a szerelvény ismét percekig állt, majd közölték, hogy az állomáson 1500 Dózsa szurkoló vár, akik fel fognak szállni a vonatra, majd ezután a szerelvény Újpest városközpontig nem áll meg. Fontos megjegyezni, hogy a Dózsa kikapott 3:0-ra.

Nos ha az volt a szándékuk, hogy utasaikat atrocitás érje, hát ennél jobban nem tudták volna megszervezni, gratulálok! Fiam természetesen leszállt, mivel nem oda indult, ahová önök kényszeríteni szándékozták. Az állomáson 1500 feldühödött barom várta, az önök hathatós segítségével. Kb. 1 méter széles "folyosón" kellett volna baj nélkül eljutnia a kijáratig. Sajnos ez nem sikerült, mivel a kapucnija zöld volt.

Megütötték és csak a szerencsén múlott, hogy a megalázottságon kívül egyéb baja nem esett. Épp nem volt bicska a közelben. Felháborítónak tartom, hogy: 1. A szerelvény az egész várost átszelve nem juttatja el a fizető utasokat a kívánt állomásra. 2. A minősíthetetlen szervezésnek köszönhetően a testi épségét veszélyeztető szituációba kényszerítették.

Kocsis István nyilatkozata óta tudjuk, hogy milliós fizetés alatt, csak hülyéket képes alkalmazni a BKV, de kérem Önöket, hogy olyan feladat megoldására amelyre a rendőrség kommandósok hadával készül, Önök is egy kevésbé rosszul fizetett alkalmazottat találjanak.

Üdvözlettel: B. János

komment komment Címkék: budapest biztonság közlekedés bkv metró utas panasz észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS