BKV-Figyelő

"Apám fa..án közlekedjek" - hazugságvizsgálóra kötötték a biztonsági őrt

Király Dávid

2013.06.25
11:39

Gúnyolódásra, kiabálásra, megalázásra panaszkodott május végén olvasónk, Csilla, akibe - állítása szerint - a Kálvin téri metrómegállóban kötöttek bele a biztonsági őrök. A BKK akkor az eset kivizsgáltatását ígérte, illetve azt, hogy ha a biztonsági cég vizsgálata nem erősíti meg a bejegyzésünkben leírtakat, akkor a BKK maga is kikérdezi az érintett biztonsági őrt.

A biztonsági cég kivizsgálta a történteket, álláspontjuk szerint a posztban leírt eset meg sem történt. A vizsgálat eredményéről a BKK tájékoztatta a BKV-Figyelőt, de - mint az a levelükből kiderül - korábbi ígéretükkel ellentétben maguk nem kérdezték ki a biztonsági őrt, noha az alvállalkozó vizsgálata homlokegyenest ellentmond az olvasónk által leírtakkal.

A BKV-Figyelő blogon megjelent "Legközelebb apám fa..án közlekedjek" című bejegyzésben olvasható esettel kapcsolatban megtörtént a vizsgálat, aminek fényében az alábbiakról tájékoztatjuk.

Megkerestük a metróbejárati jegyellenőrzést végző szerződött partnerünket a panaszos elmesélése szerint 2013. május 27-én 18-19 óra között az M3-as metró Kálvin téri metróállomásán történt esettel kapcsolatban. A PFM Kontroll Kft. (korábbi nevén: DDTH) ügyvezető igazgatója szigorú és minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytatott le az ügyben.

metroKalvinter_bkvreklam.jpgForrás: bkvreklam.hu

A vizsgálat során egyértelműen beazonosították az említett női biztonsági őrt, ugyanis az adott időszakban és helyszínen más női biztonsági őr nem teljesített szolgálatot. Meghallgatták valamennyi vele együtt beosztott biztonsági jegyellenőrt is. Mindannyian úgy nyilatkoztak, hogy a blogon közzétett eset nem történt meg velük.

A biztonsági őr hölgyet nyugodt természetű, minidig tisztelettudóan és figyelmesen intézkedő kollégaként jellemezték, ő maga pedig többször, részletekbe menően és következetesen ugyanúgy adta elő az aznapi eseményeket, továbbá kihangsúlyozta, hogy szakképesítése szerint gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, így a blogon leírt viselkedés távol áll tőle.

A bepanaszolt biztonsági őr munkáltatójánál poligráfos vizsgálatot kért. A poligráfos vizsgálatot egy több évtizedes rendőrségi és bírósági referenciával rendelkező pszichológus végezte. A vizsgálat a vizsgált személy szavahihetőségét a panaszban foglaltakkal kapcsolatban nem kérdőjelezte meg.

A PFM Kontroll Kft. biztonsági vállalkozás mindezek figyelembevételével egyértelműen visszautasította a vádakat, majd jelezte a BKK felé, hogy a vizsgálat eredménye alapján nem kíván munkáltatói szankciót alkalmazni alkalmazottjával, azaz a blogbejegyzésben bepanaszolt biztonsági őr hölggyel szemben. Mindezek ellenére kiemelten ellenőrizni fogják kollégájuk jövőbeli munkavégzését, és az ellenőrzést kiterjesztik a teljes állományra is.

A Budapesti Közlekedési Központnak nem áll szándékában a bejelentő által leírt részleteket hazugnak minősítetni, de a BKK-nak az utas és a biztonsági őr kolléganő állításai között fennálló ellentmondások feloldására - hatósági jogkör hiányában - nincs lehetősége.

A továbbiakban is minden törvényes eszközt fel kívánunk használni annak érdekében, hogy kiszűrjük és eltávolítsuk azokat a munkatársakat, akik nem felelnek meg cégünk szakmai és etikai elvárásainak, azonban ha a szabálytalanság nem bizonyítható, akkor kötelességünk munkatársainkat és alvállalkozóinkat megvédeni az igaztalan támadásoktól.

Minden esetben kivizsgáljuk a jegyellenőrökre és biztonsági őrökre érkezett panaszokat, de sajnos sok esetben tapasztaljuk, hogy egyes utasok az utazási szabályokat nem betartva utaznak, majd az ellenőrökre úgy kívánnak nyomást gyakorolni, hogy különböző valótlan történeteket írnak internetes blogoknak, tesznek közzé közösségi portálokon.

A BKK egyetlen olyan jegyellenőrt sem fog és nem kíván megvédeni, aki az utasokkal szemben erőszakosan, obszcén szavakkal lép fel, de azt sem engedhetjük, hogy az ellenőreink fellépése és a szabályos jegyvásárlás alól kitalált történetekkel lehessen kibújni. Nyilván számos ügyben nehéz kideríteni a valóságot, igyekszünk minden esetben figyelembe venni a jegyellenőr előéletét, korábbi munkájára érkezett panaszokat, egyéb tapasztalatokat, kollégái elmondását is és fokozzuk ellenőreink képzését is a jövőben.

FRISSÍTÉS! Bejegyzésünk megjelenését követően a BKK az alábbiakkal egészítette ki korábbi tájékoztatását:

A Budapesti Közlekedési Központ ellenőrizte a biztonsági cég által végzett poligráfos vizsgálat eredményét és jegyzőkönyvét, amely lényegében egyenértékűnek tekinthető az érintetett munkavállaló meghallgatásával, sőt, annál alaposabb vizsgálatot is jelent a poligráf alkalmazása miatt. A Budapesti Közlekedési Központ mindezek mellett nem tudta meghallgatni az érintett biztonsági őrt, ugyanis tudomásunk szerint a munkavállaló saját elhatározásából kilépett a biztonsági cégtől, így őt berendelni és meghallgatni nem volt lehetősége a BKK-nak.

komment komment Címkék: vizsgálat biztonsági őr poligráf Kálvin tér PMF Kontroll

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS