BKV-Figyelő

Házhoz vitte a buszvezető az elhagyott iratokat

Király Dávid

2013.11.11
17:21

Az iratok elvesztésében/ellopásában - a költségeken túl - az a legrosszabb, hogy baromi macerás pótolni őket. Az egyetlen halvány remény, ha valaki megtalálja és leadja őket, persze ez is ritka. Ritka, de előfordul. Az viszont elképzelhetetlen, hogy egy buszvezető fáradságot nem kímélve személyesen adja vissza az elvesztett tárgyakat. Zsófia leveléből kiderül, mégsem az.

Pénteken estefelé felszálltam egy 27-esre a Gellérthegyen. Telefonáltam, hátamon táska, kezemben bukósisak. Nem meglepő módon a felmutatás után nem figyeltem oda, a bérletem, és vele minden igazolványom ott maradt egy ülésen.

buszbelso.jpgAz ülésen maradtak az iratok (a kép illusztráció)

Miután kiforgattam minden zsebem és háromszor kipakoltam a táskám, nagyjából rájöttem, mi történhetett, és lélekben felkészültem, hogy öt különböző helyen fogok órákat sorban állni, és kifizetni nagyjából 10 ezer forintot.

Még hátra volt a BKV talált tárgyak osztálya, de azzal várnom kellett hétfő reggelig. De vasárnap délután csörgött a telefonom. A busz sofőrje elvitte az igazolványaimat a lakcímkártyán szereplő címre. Elmondta, hogy Facebookon is írt, de addig nem vettem észre, mert a levél az Egyéb mappába került, mivel nem ismerőstől kaptam.

Tehát miután két utas átadta neki, megkeresett engem és írt nekem, majd miután nem reagáltam (!), személyesen eljött hozzánk, hogy visszajuttassa a papírjaimat. Ezzel megspórolt nekem sok időt, pénzt és idegeskedést, és nem azért, mert hasznot remélt belőle. Remélem, valami viszonzást jelent a számára, hogy megpróbálom hírét kelteni.

Olvasónk megírta a buszvezető nevét is, amelyet azonban adatvédelmi okból nem teszünk közzé. 

komment komment Címkék: iratok buszvezető jó fej becsületes megtaláló

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása