BKV-Figyelő

Hopp, egy megálló! Nevezzük át!

Király Dávid

2014.05.12
16:27

A megállókat átnevező maroknyi BKK-s csapatot úgy képzelem el, mint a rajzfilmek kisördögeit, akik "gyerünk, b@sszunk ki velük!" felkiáltással, gúnyos kacajok közepette az éj leple alatt randalíroznak. Ez tűnt fel Sándornak is, aki újpesti élményeit osztotta meg velünk.

Amikor az M3-as metró Üllői úti megállóját és a villamosok felszíni megállóját az előbbi névről Corvin-negyedre változtatták, még csak meghökkentem, de azt mondtam, hogy egye penész, ha ez tetszik, akkor legyen ez. Ugyan az Üllői út már ősidők óta ott van és ismert név, mind a budapesti őslakosoknak, mind az idegeneknek, mind a fővárosba feljövő vidékieknek. De talán meg lehet szokni. (Hatvanakárhány éve budapesti vagyok, nekem most is Üllői út).

Corvin-negyed.jpg

Fotó: Wikipedia

Aztán jött a következő őrület: a Baross utcából Harminckettesek tere lett. Én tudom, hogy a tér egy katonai alakulatnak emléket állító szoborról kapta az elnevezését, így még úgy ahogy elfogadom a forgalmas csomópont névváltozását. Bár nem biztos, hogy ez a változás mindenkinek egyértelmű. Arról nem is beszélve, hogy az utca egy nagy magyar emberről kapta (halála után) az elnevezést, aki nagyon sokat tett Magyarország fejlődéséért. (A pontosság kedvéért: a Baross utca neve nem változott, csak a megálló lett Harminckettesek tere - a szerk.) Ezek a nagyobb dolgok.

A közvetlen lakókörnyezetemben a napokban ért hasonló meglepetés értelmetlen elnevezésektől. Újpesten a Pozsonyi utat keresztezi a Berda József utca és a Tél utca. Úgy tudom, hogy a régi szokásjog az volt: a BKV a megállóhelyeket a keresztező utcákról nevezték el, mostanáig itt is ez volt. (Sőt, volt olyan villamosvezető, aki a Berda József utcának a korábbi nevét mondta be: Gellért utca.) Egyszer csak azt tapasztaltam, hogy a megállók neve megváltozott Tél utca/Pozsonyi utcára. Csak azért kellett megváltoztatni a nevet, mert a hagyomány szerint még az életében a költő Berda József ott kószált a környéken és csak az volt a hibája, hogy a kommunista rezsim által elfogadott lírikus volt?

Továbbá: a napokban a 30-as autóbusszal utaztam pár megállót. Meglepetéssel fogadtam, hogy amikor az autóbusz bekanyarodik az István útról a Deák Ferenc utcába, a vezető Csokonai utcát mond. Én úgy tudom, hogy amióta az autóbuszon utastájékoztatás van, illetve a busz közlekedést arra vezették, a megálló neve Deák Ferenc utca volt. Az is igaz, hogy a Csokonai utca a mellette lévő közterület, névadója pedig a közismert költő.

Megérdemli, ha az ő neve is ismertté válik az utazóközönség előtt, de szerintem az átutazóknak az utca neve ismeretlen. Persze a Csokonai utca sem most kapta a nevét, de szerintem ha valaki az utasok között érdeklődött egy Deák utcai cím után, biztos irányt tudtak mutatni az utasok. Ezek után erre már nem tenném le az esküt.

A busz következő megállója eddig a Nádor utca volt. Ez is régi elnevezés. Most a megállót elnevezték Illek Vince utcai megállónak. Tudtam, hogy ott van egy utca, a nevét nem tudtam. Azt sem tudtam, hogy ki fia-borja az illető. Soha nem hallottam róla. Ahogy utánanéztem, rájöttem, hogy a rendszerváltáskor kapta vissza nevét az utca. A régi-új név pedig Újpest egy köztiszteletben álló emberének neve. (Ő volt Újpest első plébánosa és sokat tett a településért, akkor a város még nem volt Budapest része.) Szerintem a környéken lakók kivételével nem sokan ismerik e nevet, de az előbbit annál többen.

Gondolom a rövid felsorolásom hosszú felsorolássá változhat, csak utána kellene járni. Ezt az átnevezési hullámot csak egy szóval tudom illetni: idiotizmus. A másik ok pedig, amiért írtam, a felesleges pénzpocsékolás. Új táblák, menetrendek, stb.

komment komment Címkék: megálló átnevezés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS