BKV-Figyelő

Kihasználatlanul állt Antal Attila új luxus Volkswagene

BKV figyelő.hu

2008.06.19
16:39

Jóval a BKV-vezér távozása után érkezett meg a neki rendelt, extrákkal jól felszerelt Volkswagen Passat. A Magyar Hírlap szerint az autó hetekig használatlanul áll a közlekedési cég központjában, mert Antal Attila bukása után egyik BKV-s vezető sem mert beleülni.

Most sajnálhatja igazán a BKV volt vezérigazgatója, hogy márciusban megvált tisztétől, hiszen nem régiben gördült be a BKV Akácfa utcai központjába az Antal Attilának rendelt luxusautó - írta a Magyar Hírlap.

Az extrákkal felszerelt, 3 ezer köbcentis Volkswagen Passatban bőrrel borított sportülések, climatronic légkondicionáló, billenő napfénytető és két lapmonitor is gondoskodik a komfortos utazásról. A hasonló gépkocsik alapára 14 millió forint, felszereltségtől függően azonban meghaladhatja a húsz millió forintot is. A lap úgy tudja, a grafitszínű autó heteken át hiába várt gazdájára, a vállalat egyik döntéshozója sem mert beleülni. Végül Tótfalusi György, a BKV igazgatótanácsának szabaddemokrata elnöke vehette birtokba.

A Magyar Hírlap információi szerint a Passat csak első jele lehet a Volkswagen budapesti térhódításainak, a közlekedési vállalat Renault flottájának cseréjét fontolgatja, és típusváltást készítenek elő a főváros többi cégénél is.

Index

komment komment Címkék: budapest index cikk bkv autó antal passat

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása