Sokat utazom BKV-n, és sokszor tapsztalom, hogy az emberek többsége nem szeret segíteni a másiknak. Nem adják át a helyüket, nem segítenek felszállni a babakocsival, nem segítik le az időseket a járművekről. Inkább nézik, ahogy az idős ember állva végigszenvedi a félórás utat, a babakocsis anyuka felvarázsolja egyedül a buszra a kocsiját. (Tisztelet annak a kevés kivételnek, aki még segít) Krisz is egy ilyen sztorit hozott nekünk. Nem elég, hogy rajta kívül senki nem segített a babakocsis anyukának, még a buszvezető is sűrgette, és majdnem rácsukta az ajtót. Mit csinált eközben a BKV-utas? Ült, és nézte ahogy az anyuka szenvedi fel a babakocsit a buszra.
Kedves BKV figyelő!
A történet szerencsére jól végződött, de már megint veszélyeztettek, illetve majdnem otthagytak a megállóban egy gyerekkocsival közlekedő anyukát. 30-as busz, 12-31-es járatszám (amennyiben a buszvezető fülke hátulján, illetve a busz oldalán található szám nem a járatszám, úgy bocs, én más azonosítószámot nem láttam), ma (2008/08/29) reggel 7.50 körül a Rokolya utcai megállónál a Keleti pályaudvar felé.
A buszmegállóban jó pár ember várakozott, köztünk egy fiatal hölgy babakocsival (olyan fekvő típusú, elég nagy méretű babakocsi volt). Nem az új, alacsonypadlós busz jött, hanem a régi magaslépcsős (megintcsak bocs, fingom sincs a busztípusokról:-) Ezért a hölgy a hátsó ajtóhoz ment, mert ott nincs kapaszkodó, ott lehet felszállni babakocsival. Egy magas, stramm fiatalember is odaállt mellé a várakozók közül, gondoltam milyen rendes, segít neki felszállni, átmentem hát a középső ajtóhoz, hogy ne zavarjam őket a babakocsi felpakolásában.
A középső ajtónál utolsónak szálltam fel, körülnéztem, hogy hova álljak, és akkor látom, hogy a magas, stramm fiatalember már kényelmesen elhelyezkedett a buszon, mert esze ágában nem volt segíteni a hölgynek, aki még mindig egyedül próbálta felküszködni a kocsit a lépcsőn - felemelte és próbált fellépni anélkül, hogy hátrazuhant volna, de látszott, hogy ez nem fog menni.
Elindultam a hátsó ajtó felé, hogy ha más nem, majd én segítek (optimista énem már látta, ahogy nem lesz szükség a mentőakciómra, mert mire odaérnék már többen ugranak segíteni). Közben a hölgy letette a babakocsit a földre és fel szólt a buszra, hogy "Elnézést, nem segítene valaki feltenni?" A buszvezetőn kívül a busz utazóközönsége is érdemel egy kollektív tarkónbaszást, mert senki nem mozdította a seggét. A buszvezető - pedig tisztán látta, hogy a hölgy egyedül nem tudja feltenni a babakocsit és senki nem segít neki - elkezdett csengetni, hogy becsukja az ajtót és otthagyja a hölgyet. Ekkor értem a hátsó ajtóhoz, leléptem az alsó lépcsőre, és kiintegettem-kiabáltam a tükör felé, hogy "Mit csinálsz, ne csukd be!" Szerencsére meglátta és szerencsére a kevésbé szadisták közé tartozott (vagy már meg volt aznap reggelre az ajtó közé zárt utasok kvótája:-), így nem csukta be, csak csengetett folyamatosan.
Az utasok kíváncsian várakozva ültek és figyeltek minket. Ezúton fejezem ki reményemet, hogy mindannyian jól szórakoztak miközben végignézték, ahogy én a 158 centis "magasságommal" és kb. 50 kilómmal (nőnemű egyed vagyok), két szatyorral felszerelkezve segítettem a hasonló paraméterekkel rendelkező hölgynek feltenni a babakocsit a buszra, biztos vicces mutatvány volt. Az utasok viselkedése már nem rendít meg, nem egyszer előfordult már, hogy egy forgalmas aluljáróban, megállóban stb. a fenti, izmosnak-deltásnak nem mondható méreteim ellenére én segítettem babakocsit, csomagot stb. feltenni, letenni, felvinni, levinni, miközben életerős hímnemű polgártársaim vidáman korzóztak mellettem.
Szóval az utasok szimplán bunkók voltak, ahogy megszokhattuk már (bár egyszerűen nem értem, úgy tűnik egyre kevesebb olyan degenerált ember van mint én, akinek jó érzés, ha segíthetek ilyen vagy hasonló helyzetben), de a buszvezető viselkedése már megint az a kategória, amin fennakadok. Ha a BKV nem is tart ilyen jellegű továbbképzéseket (és miért is tartana, ugyan már), hogy mit kell tenni a szokásostól bármiben eltérő események kapcsán, akkor is józan, emberséges gondolkodással 2 teljesen kézenfekvő megoldás lett volna: - beszól a mikrofonon keresztül az utasoknak, hogy valaki legyen szíves segíteni a hátsó ajtónál küszködő anyukának feltenni a babakocsit, - leszáll és segít feltenni (ne mondja senki, hogy akkor csúszik a menetrend blablabla, mert a kiszállás-hátramenés-feltevés-visszaülés cselekvéssor max. 1 perc).
Slusszpoén 1: Ott maradtam a hölgy és a babakocsi mellett a buszon (végállomásig mentem). Valahol a Dembinszky környékén szállt le. Kell-e mondanom, hogy lefelé is én segítettem neki a tömött buszról leszállni a babakocsival?:-) Pedig jól hallhatóan kérdeztem meg, hogy segítsek-e letenni a babakocsit, senki nem tülekedett, hogy átvállalja ezt a nemes feladatot:-)
Slusszpoén 2: A sofőr a Verseny utca elején lévő megállót alaposan elnézte: hiába jeleztek többen és álltak többen a megállóban, jó 50 méterrel túlfutott, mikor már kiabáltak és integettek az utasok, akkor satufékkel állt meg.
Dolgozni mentem, siettem, ezenkívül előre tudnám borítékolni a választ, amitől sikítófrászt és heveny ordibálási rohamot kaptam volna, így a gyomorfekélyt megelőzendő nem mentem előre a sofőrhöz a végállomáson megkérdezni, hogy ugye csak rosszul értelmezem a történteket és nem akarta otthagyni az anyukát a gyerekkocsival.
Ha valaki azt írja a kommentekben, hogy nyugodtan várhatott volna az anyuka egy alacsonypadlós buszt, annak kívánom, hogy hátralévő életét egy 10 kilós babakocsival közlekedve töltse Budapesten a BKV egyik járatáról a másik járatára szállva:-)
További szép napot!
Krisz
