BKV-Figyelő

Megsz*patta az utasokat a villamosvezető

BKV figyelő.hu

2008.11.11
07:16

Reggel az ember nem akar mást, mint gyorsan és biztonságban eljutni a munkahelyére és az iskolába. Az 1-es villamos vezetője úgy gondolta az utasokra ráfér egy kis séta, ezért két megállóban nem állt meg arra hivatkozva, hogy az utascsere ezekben a megállókban nem biztonságos. Volt is anyázás rendesen.

Tisztelt BKV Zrt!

A mai napon (2008. 11. 03.) reggel utaztam az 1-es villamoson a Lágymányosi híd felé.

A villamos 06:20 körül érkezett a Kőbányai úti megállóba. A járművezető az utastájékoztatón közölte, hogy a leszállás nem biztonságos, az utascsere a következő megállóban fog megtörténni. A jelzőlámpa miatt lassított, majd megállás nélkül elment a megálló mellett.

Ugyanez történt Ferencváros vasútállomás megállóban is, annyi különbséggel, hogy ott a villamos fékezés nélkül haladt tovább. Rendkívül hálás voltam munkatársuknak, hogy lehetőséget biztosított egy kis sétára a Hungária körút kiváló levegőjében.

Amikor visszaballagtam Ferencváros vasútállomás megállóig (5-7 perc), csodálkozva láttam, hogy a következő villamos utascseréjét semmi sem gátolta. A szerelvényben (amelyik nem állt meg) lévő járművek pályaszáma hátúról 4130-4131. Az első kocsi számát nem tudtam megnézni.

Szeretném megtudni, mi veszélyezteti egy ködös reggelen az utasok biztonságát az említett megállókban! Az is érdekelne, hogyan sikerült ezt a veszélyt 6-7 perc alatt, a következő villamos megérkezéséig elhárítani. Van-e joga dolgozójuknak a meghirdetett menetrendet felülbírálni? Helyes-e az a gyakorlat, hogy csak a megállóba érve közli az ajtónyitás elmaradását?

Érdeklődve várom válaszukat

A járművet érvényes havibérlettel vettem igénybe, a száma: 853446

Rabbeleben

komment komment Címkék: budapest bkv villamos utas panasz 1 es észrevétel vezető leszállás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása