BKV-Figyelő

A BKK és a BKV állásfoglalása a buszról leszállított bácsi ügyében

Király Dávid

2013.09.13
15:45

Az elmúlt héten ellepte az internetet a buszról leszállított idős férfi története, amely múlt szerdán a BKV-Figyelőn is megjelent. A BKK és a BKV pénteken az alábbi hivatalos állásfoglalást küldte az ügyben.

A BKK és BKV hivatalos állásfoglalása egy idős, utazási jogosultságát igazolni nem tudó utas ügyében

A számos honlapon is megjelent rövid utastörténettel kapcsolatban, amely szerint a 198-as autóbusz vezetője meg nem engedhető hangnemben „zavart le” egy idős bácsit az autóbuszról, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. az alábbi hivatalos tájékoztatást adja. Az ügyfeleink által a BKK Ügyfélszolgálatához eljuttatott és több internetes felületen is leírt viselkedést mind a Budapesti Közlekedési Központ mind pedig a BKV elfogadhatatlannak tartja, attól elhatárolódik. Járművezetőinket az udvarias szolgáltatói magatartásra oktatjuk, és el is várjuk ennek betartását, a nem megfelelően viselkedő dolgozóinkkal szemben minden esetben a legsúlyosabb szankciót alkalmazzuk.

Az eset leírása alapján azonosítani tudtuk az érintett járművezetőnket, és a bejelentést követően az eset azonnali kivizsgálását indítottuk el. A járművezető meghallgatásáról jegyzőkönyv készült, elmondása szerint az eset valóban megtörtént, azonban utasunk és közte a beszélgetés mindvégig korrekt, udvarias, nyugodt hangnemű volt. Miután meggyőződött róla, hogy utasunk nem rendelkezik semmilyen utazásra jogosító okmánnyal, felajánlotta a helyszínen váltott vonaljegy vásárlásának lehetőségét. Az autóbusz elhagyására azonban nem adott utasítást, az idős utasunk saját elhatározásából döntött úgy, hogy leszáll a járműről, és nem utazik tovább.

Az internetes felületeken megjelent olyan hozzászólás, amelyben az egyik fórumon hozzászóló szemtanúként aposztrofálta magát. A BKV felvette vele a kapcsolatot, aki megerősítette számunkra, hogy a járművezető valóban nem viselkedett udvariatlanul, az internetes felületeken az esetről hírt adó állampolgár eltúlozta annak tartalmát, így az nem helytálló.

Tényadatok

A 198-as autóbusz vonalán 2013. június 29-étől kezdődően első ajtós felszállási rend van érvényben. Munkatársunk az erre vonatkozó szabályoknak megfelelően járt el munkája során.

Fontos megjegyezni, hogy a 65 évnél idősebbek utazási kedvezménye igénybe vételéhez minden esetben szükséges a személyi azonosításra alkalmas igazolvány bemutatása.

Az eset kapcsán megvizsgáltuk a jármű hangos utastájékoztató rendszerét is: megállapítottuk, hogy az automatikusan bemondásra kerülő hangok és a járművezető mikrofonon keresztüli élő tájékoztatásának hangereje jelentős eltérést mutat. Emiatt a gépkocsivezető hangja jóval hangosabb, erőteljesebb, mint más járatokon, ennél fogva az eset során a normál hangerővel elhangzó tájékoztatás is könnyen kiabálásnak volt vélhető.

A Budapesti Közlekedési Központ megvizsgálta a szóban forgó megállóhely – Rákoshegy vasútállomás – környezetében a jegyvásárlási lehetőségeket is. Ennek során megállapítottuk, hogy a megállótól kevesebb, mint ötven méterre lévő Lottózóban annak nyitva tartási idejében lehet vonaljegyet vásárolni, tehát a környéken biztosított a helyszínen váltottnál olcsóbb, elővételi jegyvásárlási lehetőség. A járművezető sajnálja a történteket, és ezúton is jelezni kívánja: nem állt szándékában megbántani senkit, az udvariatlan viselkedés távol áll tőle. Az esetet követő negatív társadalmi véleménynyilvánítás megviselte, szabadságának lejárta után magatartásfejlesztő tréningen vesz részt.

A szolgáltatásainkat igénybe vevő ügyfeleink jogosan várják el munkatársainktól az udvarias viselkedést. A BKK és BKV is sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, egyúttal arra kéri utasait, a félreértések elkerülése végett mindig tartsák maguknál utazásra jogosító okmányaikat.

Budapest, 2013. szeptember 13.

BKV Zrt.

Budapesti Közlekedési Központ

komment komment Címkék: állásfoglalás buszvezető 198-as busz idős utas

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása