BKV-Figyelő

Tökéletes tájékoztatás éjszaka

BKV figyelő.hu

2007.11.14
13:11

 Kedves Mindenki!

Tegnap este (11.11.) éjszakai busszal szerettem volna az újpesten lévő Árpád üzletháztól a Deák Ferenc térig utazni. A kitett menetrend alapján a busznak 0.24-kor kellett volna a megállóból indulni. Minthogy tegnap este nagyon hideg szél fújt, ezért igencsak feltűnt, hogy olyan 0.35 körül még nem érkezett meg a busz. Felhívtam a BKV zöld számát, ahol kellemes meglepetésben volt részem.

A telefont azonnal felvették (amint beléptem az almenübe), illendően köszöntek (ez már meglepő volt). Elmondtam, hogy melyik megállóban, milyen irányba közlekedő, milyen számú buszra várok. A diszpécser válaszában elmondta, hogy "a busz műszaki hiba miatt nem tudott elinduli a végállomásról, azaz hogy el tudott, de öt méter megtétele után lerobbant". Elmondta továbbá, hogy "a buszt sajnos nem tudjuk pótolni, csak a másik végállomás felől, ami Önnek sovány vígasz". Valamint hozzátette, hogy "elnézést kér a probléma miatt".

Annyira meglepődtem ezen az teljesen korrekt, minden létező információt tartalmazó tájékoztatáson, hogy miután letettem a telefont, boldogan -és a hideggel mit sem törődve- sétáltam be Újpest központra. Nem volt arra szükség, hogy én csaljam ki a diszpécserből, hogy a műszaki hiba ellenére jön-e másik busz (vagy sikerült-e megjavítani azt), hanem kérés nélkül ő maga elmondott minden fontosat. Jó kedvűen, ugyanakkor együttérzően beszélt a diszpécser. Aztán Újpesten a többi várakozó utasnak már én mondtam el, hogy mi történt. Így aztán többedmagammal felszálltunk a kicsivel később érkező 950-esre és gond nélkül hazaértünk. Tudom-tudom, sokan hőzöngenek, hogy milyen béna ez a BKV, hogy nem képes pótolni a kiesett járatot, meg mi az, hogy elromlik a busz. Viszont az, hogy végülis normálisan tájékoztattak, mindezt képes volt feledtetni velem!

Üdv.:
XY.

komment komment Címkék: budapest bkv tájékoztatás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása