BKV-Figyelő

"Eltévesztettem az indulási időnket, visszamegyünk a Camponához"

BKV figyelő.hu

2007.12.20
12:01

Üdv!

Egy érdekes eset történt meg velem dec. 15-én délután. Szigetszentmiklóson lakom, de ettol függetlenül elkapott engem is a karácsonyi bevásárlóláz, így gondoltam bekapcsolódom a szombati tömegnyomorba. Szigetszentmiklósról minden óra 17-kor indul busz (kivéve 8.17, 13.17, 17.17, de ez már a Volán különbejáratú csodája) a Lakihegy és Csepel között elhelyezkedo Auchan áruházhoz. Ennek egyetlenegy elonye van, mégpedig, hogy az áruháznál a 138-as busznak is van megállója, és így át lehet jutni pl. Nagytéténybe a Camponához. Ez a fele muködött is, szépen átjutottam, bevásároltam, majd 15 óra elott kikecmeregtem csomagostól a 138-as végállomására.

A 138-as busz hétvégenkét délután kétszer jár egy órában .08-kor és .38-kor. Még 15 óra elott felszálltam a buszra, nemsokára nagy hévvel megérkezett a sofor, indított és már robogtunk is (mindez olyan 15 órakor, tehát 8 perccel a kiírt indulási ido elott). Gondoltam végre egyszer minden izgulás nélkül elérem az Auchannál a szigetszentmiklósi járatot (mely mint tudjuk egy óránként egyszer megy úgy oda mint vissza, csak vissza minden óra .26 perckor). Átmentünk a Dunán, lehajtunk az M0-ról. Innentol lett érdekes a történet!

A lehajtótól kb 300 méterre van az elso megálló (Áruházi behajtó vagy valami hasonló néven) utána egy !körforgalom! majd az Auchan áruház. Mikor lehajtottunk az M0-ásról a sofor beszólt a mikrofonba: "-Elnézést kedves utasok, eltévesztettem az indulási idonket, ezért most visszamegyünk a Camponához!" Mindez 15.10 perckor. Ugye a rendes indulás 15.08-kor lett volna. Természetesen elorementem, szóltam, hogy le szeretnék szállni, álljon meg. Többi utas is zúgolódott. Erre azt a választ kaptam, hogy nem állhat meg, üljek vissza, vissza kell mennünk a Camponához...

Majd a busz visszakanyarodott az M0-ásra és megállás nélkül hajtott a Camponáig.. Ezek után természetesen leszálltam, hiszen még egy órát kellett várnom, a következo szigetszentmiklósi buszig, és azt nem szerettem volna az Auchannál az éppen nekiinduló havazásban tölteni...

Kérdés: miért nem lehetett elmenni az elso megállóig (ismétlem 300 méter),
letenni azokat az utasokat akik nem szeretnének még 2db (oda-vissza) Budafok-Nagytétény szépségeit kielemzo városnézo-túrán résztvenni, majd a
körforgalomban halálegyszeruen megfordulni és visszaloholni a Camponáig? Én
hallottam a morgolódást amiben a "na ezért nem fogok következo hónapban
bérletet venni" fonéma elég sok szájról felrepült mint illatos madárka...

De végülis Nagytétény szép hely.... :)

AP

komment komment Címkék: budapest bkv busz campona 138 as

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása