Tegnap délelőtt 11 órára hirdették meg a http://negyesmetrobaratai.eu/ társadalmi közmunkát, hiszen mindannyiunknak, akik itt lakunk, élünk, vagy bejárunk dolgozni, iskolába, szórakozni fontos lenne a négyes metró. Most tekintsünk el attól, hogy milyen drága, milyen csúszás, milyen elavult, és nézzük, mi zajlott.
Ahogy ígérték, 11 órakor elkezdték a sajtótájékoztatót. Nyolc fiatal vonult fel sárga mellényben, sisakkal, volt náluk két talicska, és két ásó. Alagútfúráshoz minimum egy csákány illet volna, na, az nem volt. Talicskához meg lapát – az sem. A helyzet komolyságát jelzi, hogy nyolcuk közül két lány volt, egyikük magas sarkú csizmában. A lányok a dekoratív szerepen túl hostess feladatot is elláttak: ők kínálták a „csavaros kiflit”, ami minden fizikai munka előtt szinte kötelező, a kitűzőt, és a Reakció nevű újságot. A Rákóczi téri Metro gödör melletti palánk elé állva, sajtómunkások sűrű fél gyűrűjében kezdett el beszélni a szószóló.
Itt derült ki a turpisság: ez csak egy médiahekk volt, hogy felhívják a figyelmet. Sikerült.
Egyrészt az újságra, ami polgári underground, és a januári számukban az évezred építkezéséről írnak, másrészt a metró viszontagságaira.
Rövid beszéd után bementek a munkaterületre hárman. A kint maradtakat a fotósok és a riporterek támadták le, szépen fogyott a kitűző és a feles is – hideg volt, na! A sajtósok közt egy csapat volt, aki felkészülten érkezett, és hozott magával sisakot is – ők követték volna az önkénteseket a muka során is.
A pár perces megbeszélés után kijöttek, kezükben pár metró-építés által kiadott nyomtatvánnyal, és közölték, nem lehet önkéntes munkát vállalni, mert:
- Nem kaptak munkavédelmi kiképzést
- Ha ott dolgoznának, fekete munkának minősülne
- Nincs szükség rájuk, hiszen a metró állomása elkészül 2009-re
A megjelent három darab önkéntessel - akik száma később négyre gyarapodott - nem nagyon foglalkozott senki, pedig a felhívásnak megfelelően hoztak sisakot (biciklist) és kesztyűt (konyhai edényfogót). Nem találtak mást otthon, de kedvük így is lett volna segíteni.
További információ a helyszínen osztott lapukban, illetve ITT és ITT tekinthető meg.
Önkéntesek
BKV figyelő.hu
2008.01.18
10:16
A képeket és a cikket köszönjük a blogos kollégánknak, Cigizőnek.
komment komment
Címkék: budapest bkv metró metro4
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.