BKV-Figyelő

Új stratégia a női bliccelők ellen?

BKV figyelő.hu

2008.03.07
10:02

Tisztelt BKV-figyelő!

Amikor néhány hónappal ezelőtt a jegyellenőrök "kigyúrtabbakká" váltak, mintha a felvételi feltételek közé került volna a "félelmet keltő fizikum", akkor már gyanítani lehetett, hogy nem véletlenül történt ez így. Tegnap késő este pedig barátnőm látta is, mit jelent a gyakorlatban az új személyzeti politika.

Az eset a Deák téri metrómegállóban történt, 2008. március 5-én, 22:05 körül. A Deák téri aluljáróban a járókelők kiabálásra, üvöltözésre lettek figyelmesek, a metrókijáratnál az egyik ellenőr egy nő karját szorongatta, és üvöltött vele, azért, mert az állítólag meglökte. A helyzet, azon túl, hogy sokkolta a járókelőket, abszurd volt, tekintettel az eltérő fizikai adottságokra. Az ellenőr perceken át annyira szorította a nő karját, hogy az folyamatosan sikoltozott a fájdalomtól. A jelenet végén elengedte a nőt, aki futva indult el, az ellenőr pedig utána rohant, miközben azt üvöltözte, hogy "Fussál csak, fussál!" Barátnőmnek az is feltűnt, hogy az ellenőr végig úgy helyezkedett el, hogy a térfigyelő kamerák látóterén kívül maradjon.

Nem hiszem, hogy különösebb kommentárt kéne fűzni az esethez. Ez az eljárás nem áll arányban azzal, ha valakinél épp nincs jegy. Ez a történet nem is erről szól, nem arról, hogy a bliccelőkkel mit kell tenni - hanem arról, hogy így megalázni és megfélemlíteni nem lehet senkit sem.

Vagy ez valami új stratégia?

Üdvözlettel, Bence

komment komment Címkék: budapest bkv metró deák tér ellenőr utas észrevétel

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása