BKV-Figyelő

?Kiborította a csótányokat?

BKV figyelő.hu

2008.03.29
23:00

Tisztelt BKV!

Előre leszögezem, nem panaszkodni szeretnék, csupán el szeretném mesélni önöknek a péntek esti élményeim.  Olyan dolgok ezek, amiket önök az autóból sosem tapasztalnak, legalább olvassanak róla egy kicsit.

Március 28. péntek este van. Helyszín a Boráros tér, úti célom a Deák Ferenc tér. Úgy döntöttem, hogy a 12-es autóbusszal megyek a Kosztolányira, onnan pedig a 47-49V villamospótlóval, ez tűnt a legegyszerűbbnek.

A 12-es autóbusz megállójában lévő tájékoztató táblán :1 perc volt kiírva, ezért futni kezdtem, feleslegesen. A járművezető ugyanis a kihirdetett indulási idő után több mint 4 perccel jelent meg a járműnél, ezek után tollászkodni kellett, bőven 5 perc késéssel indultunk. 5 perc. Nem sok, sőt! Kibírom. A járművezetőjük megpróbálta behozni a késést, egész úton állat módjára vezetett, a padlógáz/satufék kombinációt jobban szereti mint az orális sexet. A Busz Driver nevű játékban az első megálló után megbukott volna. Rendszáma: BPI-035

A Fehérvári útra érve láttam, hogy egy 149V busz áll a 12-es busz előtt a megállóba, erre szerettem volna átszállni. Nem kell sétálni a Kosztolányin, és várni sem kell. Jeleztem, leszálltam, elindultam a jármű felé sietve, ami csöngetett, majd bezárta az ajtókat, és indult. Ekkor visszafordultam, hogy visszaszállok a 12-esre, ami azóta már kicserélte az utasokat (BKV szakzsargonnal: „Kiborította a csótányokat”) és továbbhaladt.

Ekkor két választásom volt. 18/56/41 villamosokkal továbbmenni a Móricz felé, vagy elsétálok odáig, és folytatom az utam 47-49V-vel. Mivel az első variáció bizonytalan volt, ugyanis mostanában Graffitis hülyegyerekek tevékenykednek ezen a vonalon, jobban éreztem, ha bérlettel a zsebemben sétálok, ez a biztos.

Innentől a folytatás pozitív volt, ugyanis a 47-49V busz pontosan érkezett, a buszvezető is normálisan vezetett, még szerencse, hogy ezt a vonalat az alvállalkozó üzemelteti.

Nem szeretnék vizsgálatot, meg semmit, csupán egy élménybeszámoló volt.

Maradok tisztelettel: Csupi

komment komment Címkék: budapest bkv busz 47 49v 149v 12 es

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV-Figyelő

profil_kd.jpg

Az oldal szerkesztője Király Dávid Budapest-szakújságíró. A BKV-Figyelő célja, hogy a budapesti tömegközlekedést igénybe vevők véleményét a nyilvánosság elé tárja, s ezzel a közösségi közlekedés fejlődését elősegítse. A blog nem tényeket, hanem olvasói észrevételeket közöl.

A BKV-Figyelő szerkesztője nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával. A megjelent levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. Amennyiben a BKV-Figyelőn sértő tartalmat, hozzászólást talál, kérjük, az alábbi linkre kattintva jelezze nekünk!

Sértő tartalom bejelentése!

Írjon nekünk!

mobilver_banner_x.gif

Facebook

BKV-figyelő RSS

süti beállítások módosítása